Árvíz Délvidéken

A Bosnyák–Magyar Társasággal együttműködve segélyszervezetünk pontos listát kapott a szükségletekről. Ennek alapján június 16-án hajnalban újabb segélyszállítmányt indítottunk útjára, ezúttal Bosznia-Hercegovinába, a kérések alapján másfél millió forint értékben. Továbbra is gyűjtünk: konzerveket és egyéb, azonnal fogyasztható tartós élelmiszereket, valamint tisztító- és fertőtlenítőszereket. Az összegyűlt adományokat további szállítmányokkal visszük majd az árvíz sújtotta területekre.

A fent nevezett adományokat várjuk a KaritászPONT adományboltokban: 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 20., keddtől péntekig 10–18 óra között; szombaton 8–14 óra között.


A törökbálinti Auchan áruház üzletsorán: csütörtökön és pénteken 14–18 óráig; szombaton és vasárnap 10–18 óráig.
Folyamatosan él 1356-os adományvonalunk, amelynek tárcsázásával egész júniusban hívásonként 500 forinttal támogatják az árvízkárosultakat.
Bankszámlánkon „délvidéki árvíz” megjegyzéssel fogadjuk az adományokat, amelyeket vagy közvetlenül juttatunk el a helyi karitászoknak, vagy újabb segélyszállítmányt állítunk össze belőlük, a szükségletek ismeretében. Kérés esetén postai csekket is tudunk küldeni. Bankszámlaszámunk: 12011148-001-24 534-00800007

Amennyiben tárgyi felajánlást szeretnének tenni, arra országszerte minden egyházmegyei karitászközpontban és számos helyi karitászcsoportnál is lehetőség van. További tájékoztatás azok számára, akik segíteni szeretnének: www.karitasz.hu.

Katolikus Karitász

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .