A püspöki kar nyári üléséről

– Felmerült az igény, hogy a roma hívő közösség szeretne a saját szokásainak megfelelő liturgiákon, egyházi programokon részt venni. Nem kívánjuk a pasztorációban elkülöníteni a roma híveket, ugyanakkor teret akarunk adni ezen igényüknek – mutatott rá Erdő Péter bíboros, prímás, érsek.

Erdő Péter bíboros a cigánypasztorációval kapcsolatban elmondta: – Egy lehetséges megoldás a más nemzetiségek, például a lengyel vagy a német esetében már régóta létező személyi plébánia létrehozása. Ilyen a Kaposvári egyházmegyében már működik is.

Az ülésen döntés született a temetkezési szertartáskönyv lovári nyelvű kiadásáról, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a szertartás egyes részeit a gyászoló közösség nyelvén végezzék.

Szintén a cigány pasztorációt segíti majd a hamarosan megjelenő Leszállt közénk a Szent Isten című hittankönyv, amelyben egyes imádságok lovári nyelven is olvashatók lesznek. A püspöki konferencia ezenkívül tervezi egy, a cigánypasztorációról szóló nagyobb, elvi jellegű körlevél kiadását.


A kijelölt szakértői bizottság véleményének megismerése után a konferencia jóváhagyta az Újszövetség új magyar fordításának kiadását, amely a Bencés Kiadó gondozásában jelenik meg. A fordítás Simon T. László bencés szerzetesnek, a római Szent Anzelm Egyetem tanárának munkája.

A tavaly először megrendezett Katolikus Társadalmi Napok programsorozatnak idén Miskolc ad otthont, szeptember 13-án. A püspöki konferencia Caritas in Veritate bizottsága által szervezett rendezvény célja, hogy bemutassa a társadalom érdekében dolgozó katolikus intézményeket, civilszervezeteket, illetve azokat a válaszokat, amelyeket az egyház ad a társadalom aktuális problémáira.

Az előző években egy hétig tartó Katolikus Kultúra Napjai programsorozat ebben az évben egész október hónapra kiterjedő Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozattá bővül, amelynek idei témája a magyar költők istenes versei lesznek.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulójára, 2016-ra emlékévet hirdet hazánkban. A szent püspök szülővárosában, a mai Szombathelyen és országos szinten is megkezdődtek az évforduló előkészületei.

Idén októberben lesz tíz éve, hogy felszentelték a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika magyar kápolnáját. Erre az alkalomra országos zarándoklat indul Krakkóba Katona István püspök vezetésével.

MKPK

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .