Ars Sacra Fesztivál – nyolcadszor

Az egyre több látogatót vonzó Ars Sacra Fesztiválhoz – amelynek több száz rendezvénye belépődíj nélkül látogatható – a templomokon és egyházi intézményeken kívül számos közgyűjtemény, önkormányzati fenntartású művelődési központ, együttes, szervezet, magángaléria is csatlakozott, szellemi pezsgést ígérve a kisebb-nagyobb településeken.

Az Erdő Péter bíboros, valamint Herczegh Anita fővédnökségével rendezett fesztivál központi megnyitója szeptember 19-én, 15 órakor lesz Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol Csorba László, a házigazda intézmény főigazgatója és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mond köszöntőt, s az Anima Musicae Kamarazenekar, valamint Lackfi János költő közreműködik.

A www.ars-sacra.hu honlapon tájékozódhatunk arról, hogy ezekben a napokban hol mi történik. Bámulatos a programarzenál, s az is kitűnik: sok helyütt az ökumené jegyében szervezik a fesztivált, amelynek honlapjára minden egyház, intézmény, együttes, szervezet maga tölthette fel július 30-áig a tervezett eseményeket. Olyan programokat, amelyek „a Szépség és Igazság felmutatásával igyekszenek láthatóvá tenni a láthatatlant, és felragyogtatni az Isten által teremtett világ csodálatos voltát”.

Egyik pap barátom humoros megjegyzése cseng a fülembe, aki nevetve mesélte, hogy Rómában tanulván egyik társa így definiálta az ökumenét: „Az ökumené fontos dolog; imádkozunk érte és teszünk ellene.” Az Ars Sacra cáfolja e meghatározást, hiszen a társegyházak is fellelkesültek a lehetőségen, és nemcsak a templomajtók tárulnak ki a Nyitott Templomok Éjszakájára, hanem számos település komoly rendezvényekkel várja a nagyérdeműt.

A fesztivál honlapja is arra buzdít: „Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül, az Európai Örökségnapokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján meghívjuk a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Mutassák be a templom építészeti, művészeti értékeit, előadásokat, beszélgetéseket, gyerekprogramokat, filmvetítéseket, kiállításokat szervezzenek a Nyitott Templomok Napján. Az este nyolcórai közös gyertyagyújtás és ima kapcsolja egybe a részt vevő, a zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartozó felekezeteket, elősegítve a lelkek felemelését és spirituális egységét.”


S hogy milyen programok várják a közönséget ezekben a napokban? Szerencsére óriási a kínálat, jóllehet a rendezvények jelentős hányada a fővárosban zajlik. Egy kis ízelítő: szeptember 19-én a veszprémi érseki palotában A fény megérkezik címmel a közelmúltban elhunyt Kossuth-díjas festőművész, Udvardi Erzsébet emlékkiállítása nyílik meg. 20-án az ortodox Nagyboldogasszony-székesegyházban a Szent Efrém férfikarnak tapsolhatunk, Pesten a Párbeszéd Házában Petrás Mária kerámiáiból nyílik kiállítás Mária erejével címmel; Nagytarcsán a falumúzeum tárlata a száz éve született Győri János evangélikus lelkészre emlékezik. 23-án Segítő szentek címmel tárlatvezetést tartanak a Szépművészeti Múzeumban. 24-én a pomázi református gyülekezeti házban Kulin Ferenc irodalomtörténész előadását hallgathatjuk meg a szakralitásról s művészetről, de izgalmasnak ígérkezik Fabiny Tamás evangélikus püspök és Gryllus Dániel előadása is a budapesti Barabás-villában. Mindketten hirdetik: szolga csak egy van, az Isten. 26-án a gödöllői városi könyvtárban Borda Márta Mese a teremtésről, hogyan lettünk cigányok című kiállítása vár bennünket…

A programajánlónak nehéz a dolga, hiszen szíve szerint mindenütt jelen lenne; kiállításmegnyitón, író-olvasó találkozón, filmvetítésen, komoly- és könnyűzenei koncerten, tánc- és szerzői esten, ismeretterjesztő előadáson, könyvbemutatón, helytörténeti napon, szakrális sétán, misztériumjátékon vagy a különféle egyházak közös zenei áhítatán, ám – somogyi lévén – hazahúz a szíve, ezért a kaposvári kínálatból csemegézik részletesebben.

Szeptember 20-án, 18.30 órakor a város impozáns főterén, a székesegyház előtt Ami összeköt címmel nyílik a fesztivál, egyházi kórusok és gitáros-énekes csoportok közreműködésével. Varga László püspöki helynök, Bellai Zoltán református lelkész, valamint Szita Károly polgármester mond köszöntőt, s a közönség kezében a szeretet mécsei is kigyúlnak, csakúgy, mint 21-én este a Szent Imre-templomban, ahol Assisi szentje címmel Rátóti Zoltán, a Csiky Gergely Színház igazgatója olvas fel részleteket Hermann Hesse Assisi Ferenc című könyvéből. Ugyancsak 21-én a nevéhez híven csak nőkből álló Boyzless Voice együttes lép fel az evangélikus templomban. 22-én, 17 órakor a városháza dísztermében mutatják be a Balás Béla megyés püspökről szóló, Zsákutcákból irányfények című beszélgetőkönyvet. Este a református templomban tartandó közös esten a kaposvári református gyülekezet, valamint a kaposfüredi Szent Őrangyalok plébánia énekesei, zenészei adnak koncertet Tied a dicsőség címmel. 23-án, 17 órakor ugyancsak a református gyülekezet szervezésében nyílik meg az idén hetvenöt éves Ikafalvy Farkas Béla festőművész kiállítása. A református lelkészcsaládból származó, Székely Bertalan-díjas alkotó művészetét mély istenhit szövi át, valamint különös érzékenység a teremtett világ, legkivált a balatoni, a somogyi táj szépségei iránt. Azt vallja: aki hisz a keresztben, annak vállalnia is kell a kereszthordozást. 23-án este a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban ökumenikus beszélgetés zajlik az irodalomról, 24-én, 17 órakor a püspöki székház nagytermében a pécsi kardiológus-író, Sárosi István A rabbi, a pápa és a sátán című könyvének bemutatására kerül sor. A XII. Piuszról (is) szóló könyv szerzőjével Rumszauer Miklós, a kaposvári Szent Margit és Szent József-templom plébánosa beszélget. 25-én, 17 órakor egy lengyel–dán filmet láthatunk a Szivárvány Kultúrpalotában. Az Ida egy novícia útkereséséről szól. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneiskola művésztanárai Esti dicsőítés hangszeres muzsikával címmel várják a közönséget, 26-án Mozart Requiemjének vonósnégyesre átdolgozott változata csendül fel Papp Dániel, Mitczki Rita, Balogh Enikő és Deák György előadásában. 28-án a Szent Margittemplomban a tízórai misét követően Ékes Edit kiállítását ajánlják az érdeklődők figyelmébe. A kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola művésztanárának akvarelljei a természetben uralkodó rendre irányítják a figyelmet, s a kiállítás címével arra ösztönöznek: Lelkeddel láss! 28-án az evangélikus gyülekezet családi délutánt rendez a Lélekvár együttessel, amelynek tagjai keresztény dalokat játszanak kicsiknek-nagyoknak.

Érzékelhető, hogy az Ars Sacra Fesztivál legfőbb törekvése nem más, mint az örömhír terjesztése a kultúra, a művészetek által – megszólítva valamennyi korosztályt. Gyümölcsei előbb-utóbb minden bizonnyal beérnek, hiszen Ferenc pápa is azt vallja Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában, hogy „az emberi élet egységes és teljes értelme, melyet az evangélium kínál, a legjobb gyógyszer a városok bajaira, jóllehet látnunk kell, hogy az evangelizáció uniformizált, merev programja és stílusa nem megfelelő a helyzet megoldására. Ha a maga mélységeivel együtt megéljük azt, ami emberi, s a tanúságtétel kovászaként lépünk be a kihívások szívébe, bármely kultúrában, bármely városban, akkor az jobbá teszi a keresztényt, és megtermékenyíti a várost.”

Fotó: Kovács Tibor

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .