Apák napja(i)

A sárvári ünnepen Orbán István kanonok-plébános párhuzamot vont Jézus és a hétköznapi ember szeretetközössége között, amelyek közös jellemzője a sokszínűség, közös pontja a család, és amelyben lényeges pillér az apa. Az élet útján előnnyel indulnak azok a gyerekek, akik teljes családban nőhetnek fel, ezért megköszönte a szentmisén jelen lévő édesapák, nevelőapák, nagyapák hivatástudatát.



A misén a katolikus iskola második osztályosai olvasták fel a könyörgéseket, szavaltak és énekeltek, majd a templom előtt egy szál fehér virággal köszönték meg a sok gondoskodást gondviselőiknek.

A Székesfehérvári egyházmegyében mára Spányi Antal megyés püspök kezdeményezésére hagyománnyá vált, hogy a plébánosok március 19-én, Szent József napján megáldják az egyházközségükhöz tartozó apákat. A székvárosban a megyés főpásztor prédikációjában az apai hivatásra és felelősségtudatra hívta fel a figyelmet. A koncelebrált szentmisén a város papságával együtt részt vett Takács Nándor nyugalmazott püspök is.