A Szent Pál-év félidejében

A hellén kultúra és a kereszténység közötti élénk egymásra hatás lehetővé tette, hogy a hellén kultúrát a keresztény tanítás átalakítsa, a kereszténységnek pedig, hogy a görög nyelvvel és filozófiával gazdagodjék. Pál meggyőző tanítása Krisztus misztériumáról a korintusiaknak – akik nagyra értékelték saját filozófiai hagyományukat – megnyitotta kultúrájukat Isten szavának üdvös hatása előtt. Az apostol szavai ma is visszhangzanak az emberek szívében. Segíthetik kortársainkat, hogy jobban értékeljék emberi méltóságukat és ennek következtében előmozdítsák az egész emberi család javát. A pápa felidézte az utóbbi évek jelentős találkozóit. Ezek közül is kiemelte II. János Pál 2000-es látogatását Szent Pál nyomdokain tett zarándoklata során. Az egységről szólva a pápa kiemelte, hogy becsületességre és bizalomra van szükség ahhoz, hogy a párbeszédben felmerülő fontos kérdések megvitatása hatékony módon folytatódjék. Bátorságot pedig a barátság új lelkületéből kell ehhez meríteni – mutatott rá XVI. Benedek pápa a Szent Pál-év jelentőségéről szólva.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .