VI. Pál pápa Populorum progressio (Népek fejlődése) kezdetű enciklikája megjelenésének 40. évfordulóján, 2007-ben, az Európai Justitia et Pax Bizottságok Konferenciájába tömörülő harmincegy nemzeti bizottság – köztük a magyar szervezet – közös és összehangolt cselekvési program megindításáról határozott, hogy tevőlegesen bekapcsolódjék a szegénység elleni küzdelembe.
A pápai körlevél mellett további aktualitást jelentett, hogy félidejéhez érkezett az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések programja, amely a világméretű szegénység visszaszorítását a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjába állította. Az elmúlt évek egyéb fontos kérdései azonban – mint jelenleg a gazdasági világválság – sajnálatos módon elterelik a figyelmet arról a botrányról, hogy jelenleg a világon több mint egymilliárdnyi olyan embertársunk él a társadalmi kirekesztettség állapotában, aki szükségleteit kevesebb mint napi egy dollárból kell hogy fedezze. Az Európa Tanács épületében rendezett kiállítással az Európai Justitia et Pax Bizottságok Konferenciája azt kívánja elérni, hogy a döntéshozók a műalkotások közvetítésével nézzenek a szegények szemébe, és tudatosítsák az igazságtalanságokat, melyeket nap mint nap elkövetnek ellenük. Így kívánják megszemélyesíteni a politikusok számára gyakran csupán számokban jelentkező szegénységet, bemutatni a szenvedő embert, akinek minden nyomora ellenére elidegeníthetetlen méltósága van. Az Európa Tanács azért csatlakozott a kezdeményezéshez, „mivel a szegénység az emberi méltóság meggyalázása és az emberi jogok megsértése", mondta Terry Davis főtitkár. Magyarországot Gáll Gregor Dies Irae (A harag napja) című bronzszobra képviselte.
– A művészet az egyik lélektől a másikig az esztétikum sugárzásával átvitt hangoltsági tónusemelő, létezést támogató hatás, magas minőségű kommunikáció. Nincs más művészet – vallja Gáll Gregor. Az 1957-ben, Veszprémben született szobrászt gyermekkora óta foglalkoztatja a szellemi és fizikai univerzum. 1994-2007 között több mint hetven kiállításon és három világkiállításon láthatták munkáit az érdeklődők. – Segíteni akartam, hogy te is élvezd a látás hatalmát; ezért lettem művész – üzeni honlapján mindenkori nézőinek.