A segítés a szenvedélyük

Egyre több szegény ember fordult hozzájuk segítségért. Később a pszichiátriai és szenvedélybetegek gondozását és rehabilitációját is felvállalták, így jött létre előbb (tizenöt éve) a RÉV szenvedélybeteg-segítő szolgálat, majd nyílt meg a Hársfa-ház, amely gyógyult szenvedélybetegeknek szolgál otthonul. Öt éve a már említett Sziklát, a pszichiátriai betegek közösségi gondozóját és nappali ellátóját is megnyitotta a szervezet. Legújabban pedig megváltozott munkaképességű embereknek teremt munkahelyeket.

Az országosan egyedülálló Kríziskamra, 2010 elnevezésű program nyomán tavaly két plébániára is visszaköltözött az élet. Vásárosmiskén és Nagylengyelben hetven megváltozott munkaképességű ember jutott munkalehetőséghez, a Sziklában pedig nyolcvanan dolgoznak.

A jubileumi ünnepségen Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia karitászelnöke többször is megköszönte s példaértékűnek nevezte az egyházmegyei karitász tevékenységét. A jövőben még többen lesznek az elesettek, a magányosak, akik bajukban tényleg csak a karitász segítségére számíthatnak majd. Őket azonban nemcsak élelemmel és ruhával kell támogatni, hanem lelki éhségük kielégítésére Jézus Krisztus szeretetét is közvetíteni kell számukra. Ezt viszont csak úgy tudjuk megtenni, ha Krisztus él bennünk, és akinek segítünk, abban is Krisztust látjuk – adott útmutatást a püspök.

Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke gratulált a jubiláló szervezet munkájához, majd elismerő oklevelet adott át az egyházmegyei karitásznak, illetve két intézményének: az ötéves Szikla Szociális Központnak és a tizenöt éve működő RÉV szolgálatnak. Veres András szombathelyi megyés püspök és Konkoly István püspök pedig a gróf Batthyány Lajosról elnevezett megyei díjat vehette át.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .