A rendes szinódus előkészítése

A főtitkár, Lorenzo Baldisseri bíboros és az altitkár, Fabio Fabene püspök mellett a tanácskozáson részt vett Christoph Schönborn, Wilfrid Fox Napier, Peter Turkson, George Pell, Donald Wuerl, Luis Tagle bíboros, valamint Bruno Forte és Salvatore Fisichella érsek. Meghívottként jelen volt továbbá a Család Pápai Tanácsának elnöke, Vincenzo Paglia érsek.

Baldisseri főtitkár a tanácskozás bevezetőjében kiemelte: a rendkívüli szinódust a szabadság, az őszinteség és a testvéri szeretetközösség légköre jellemezte: mindenki részt vehetett a közös gondolkodásban. Hangsúlyozta továbbá, hogy a záródokumentum hűségesen tükrözi a szinódusi megbeszélések eredményeit, és jó összefoglalását adja a tanácskozások során lezajlott munkafolyamatnak.


Az ülésen megállapították, hogy a két szinódus közötti időszak rendkívül fontos a munka egésze szempontjából. Az eddig elért eredményeket kiindulási pontnak kell tekinteni, és meg kell ragadni ezt a rendkívüli alkalmat arra, hogy a párbeszéd folytatódjon a püspöki konferenciák szintjén, ahol lehetőség nyílhat a témák elmélyítésére, viták kezdeményezésére, és arra is, hogy az egyház legkülönbözőbb szereplői kapcsolódhassanak be a családról szóló közös gondolkodásba. A tanácskozás során megfontolandó javaslatok hangzottak el a rendes szinódus előkészítése során alkalmazandó kommunikációval kapcsolatban is.

A tanács a kétnapos ülés nagy részében a jövő évi rendes szinódus úgynevezett Lineamenta dokumentumának előkészítésével foglalkozott. A munkatervezetet alapvetően a szinódusi jelentés (relatio synodi) alapján állítják össze, és további pontokkal egészítik ki annak érdekében, hogy segítsék a dokumentum befogadását és elmélyítését. A Lineamentát december elején megküldik a püspöki konferenciáknak, hogy a válaszok időben visszaérkezzenek az Instrumentum laboris, vagyis a munkadokumentum kidolgozásához.

(VR)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .