A proletárdiktatúra vértanúja

Fotó: Fazekas Lászlóné

 

A vérteskethelyi hívek július 28-án ünnepelték templomuk védőszentje, Szent Mária Magdolna búcsúját. Az ünnepi szentmisét Mohos Gábor esztergomi-budapesti segédpüspök celebrálta, akinek édesapja ebben a faluban született. A liturgia keretében Méry László újmisés áldásban részesítette a megjelenteket. A szentmise végén megáldották Wohlmuth Ferenc mártír plébános emléktábláját.
A Wohlmuth Ferenc Alapítvány nevében Marton Judit mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy Vérteskethely és Császár, e két szomszédos település sorsát gyakran összefűzte a történelem. A történeti visszatekintéseket olvasva láthatjuk, hogy a két egyházközség múltja is közös volt. A török hódoltság idején elnéptelenedett falvakban nem voltak sem hívek, sem papok, akkoriban az egész megye területén csak mintegy ezer fő lakhatott. A visszatelepüléseknek és visszatelepítéseknek köszönhetően az egykori falvak idővel újra benépesültek, de a jelentős paphiány miatt egy plébánosnak több településen is el kellett látnia a lelkipásztori feladatokat. 1850-től Ásztl Lajos plébános közbenjárásával a kethelyi hívek ismét misén vehettek részt templomukban minden vasárnap és az ünnepnapokon. A két szomszédos falu szolgálatát közös plébánossal és egy káplánnal látták el. Nem volt ez máshogy 1894-től sem, amikor Wohlmuth Ferencet ünnepélyesen kinevezték császári és kethelyi plébánossá. A templomban ma is látható Ferenc atya keze munkája: ő szentelte föl az 1900-ban állított Szent Antal-szobrot, illetve a Gansperger Klára által ajándékozott 14 stációképet.
Galavits József tíz évvel ezelőtt a következőket írta Wohlmuth Ferencről: „A császári vértanú plébános egyházmegyénk méltatlanul elfeledett hőse, akiről még a rendszerváltás után is keveset tudnak az egyházmegye hívei és talán maguk a papok is. Tény, hogy nagyon keveset tudunk az 1919 nyarán vértanúhalált szenvedett egyháziakról. Wohlmuth Ferenc atyával együtt kilenc katolikus papot és két apácát végeztek ki a kommün idején Magyarországon. Nemcsak Wohlmuth atyáról, de a többi vértanúról sincs sok információ a birtokunkban.”
Wohlmuth Ferenc és a proletárdiktatúra többi vértanúja, köztük a Győri Egyházmegye másik mártír plébánosa, Szemelliker Antal az istentagadó diktatúra idején mutatott bátorságuk és Jézus Krisztus iránti szeretetük révén kiérdemelték, hogy hűségük története napvilágot lásson, és erősítse, buzdítsa a ma emberét is a hitbe való kapaszkodásra.

Forrás: Marton Judit/Győri Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .