A megtalált igen

Szűcs Imre testvértől – mint mondani szokás – a tartományfőnök, Csóka János atya vette ki az örökfogadalmat szentmise keretében, amelyet Tamás József gyulafehérvári segédpüspök mutatott be a pálos atyákkal és környékbeli szerzetesekkel, plébánosokkal. Tamás József szentbeszédében – többek között – a következőket mondta:

„Az igen szó számodra legyen olyan, Imre testvér, ahogyan az Krisztus és Szűz Mária ajkáról hangzott.” Az igen. Kimondani az igent. Azt gondolnánk, mennyire egyszerű. Napjában vajon hány alkalommal mondjuk ki, s hányszor igazoljuk cselekvésünkkel a szó jelentését? Vagy tagadjuk meg azt. Igent mondani nem olyan könnyű. Sőt, kimondottan nehéz. Az angyalok egy része sem igent, hanem nemet mondott az isteni akaratra. Az angyalok, ezek a tisztán szellemi lények, akiknek éppen szellemi voltuk miatt (ezáltal közelebb lévén a tisztánlátás képességéhez az anyag-szellem embernél) nagyobb lehetőségük adatott az igen kimondására, az isteni igen melletti elköteleződésre.


Mondhatnánk, ha az angyalok egy része is alábukott a nem bódulatában, hogyan várhatnánk az embertől a határozott igent? Az embertől, aki gyarlóbb, sérülékenyebb a tisztán szellemi lényeknél, hiszen már az első emberpár kimondta a nemet az Úr szavára. S ez a nem – ez a sebzettség – háramlik át minden emberre; bármennyire megbotránkoztatóan hangzik, a legártatlanabb újszülött is sebzett az áteredő bűntől: a nem kimondására való hajlamtól.

Amint néztem Imre testvér arcát a márianosztrai templomban, szemközt rendi elöljárójával, a főpásztorral – és! – az Eucharisztiával, eltöltött az igen imperatívuszának vágya. Vágya? Akarása! Tudjam kimondani az igent, a maga teljes erejével és határozottságával. Ne szégyelljem, ha az élet (látszólag) kicsinységére vonatkozik is ez. Kimondani a legkisebbet – és a kimondáshoz tartani magamat. Ez az első lépés, egy lépés a továbbiak felé, a sebzettség, a csonkaság rehabilitálására tett akarati cselekvés. Mert az igen kegyelme (Isten kegyelme) az én igen-akaratom által „testesül” meg. S a kimondott igen – minden következményének vállalásával – boldogságöntet, lépés a krisztusi valóság felé.

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .