A mai kor nyelvén

Fogassy Judit SDSH meghirdette a hitoktatók központi internetes levelezőlistáját, majd köszöntötte, röviden bemutatta az este öt csoportvezetőjét. Ennek alapján ki-ki eldönthette, közülük melyik három előadót választja, mely módszerekre kíváncsi a következő félórás blokkokban.

Németh Mária kreatív oktatói technikákat dolgozott ki olyan alsótagozatos gyermekek számára, akik nehéz szociális közegben élnek. Ott, ahol a szokványos módszerek eredménytelenek. A kis diákok tanév végére elkészítik a munkafüzetüket, melynek lapjai az évközi feladatokra utalnak. Textil, ragasztás, bábozás, színi előadás, animációk – az alkotás küzdelmes és örömteli folyamatában Isten üzenete elevenedik meg.

Tóth Adrienn SDSH pestszentlőrinci példákat hozott. A Jézus Szíve gyermekklubok 2-6. osztályosainál, valamint a felsősök klubjában nagyon sikeres az „Élő evangélium”. Segít megismerni egymást, és saját „kutatómunka” alapján a Szentírást. Egyszerű forgatókönyvet ír a hittanár, s a diákok kiválasztják, ki melyik szereplő szeretne lenni – hazaviszik a monológokat, kikeresik hozzá az igehelyet, végül saját szavaikkal is megfogalmazzák. Különböző kézműves feladatok kapcsolódnak ehhez; bábok, díszletek készülnek: saját figurájukat megformázzák – megrajzolják, kivágják, színezik… Missziós napokon zarándokállomások ébresztik, gyakoroltatják, mélyítik a hitet az érzékek, az érzelmek, a kultúra gazdagságain keresztül. Az Élet fája a ráakasztható erénygyümölcsökkel; az Emmausz-étterem Sára lángosával; a teaházi igekártyás filterek; a bibliai fűszerek, növények drogériája. A totózóban közmondások, szólások bibliai eredetijét kereshetjük meg; a csoportszobroknál a hittanosok állóképében ha valaki felismeri a jelenetet, beállhat Jézus helyére; az elveszett tárgyak osztályán gazdát ajánlhatunk – vajon ki vesztette el a rézkígyót? A telefonláncban az egymás mellett ülők sorra továbbsúgják a szentírási mondatot, s ki tudja, mi lesz belőle a végén!

Hogyan lehet a kamaszokkal együtt gondolkodni? – taglalta Sólyom Anikó evangélikus hittanár a különböző megközelítéseket. Bennük is a közös lényeget: a saját élettapasztalatra lehet csak igazán építeni akár a diákok, akár a tanár szemszögéből. Az igazi tekintély a Szentírásra irányul. Hogyan lehet a szenvedélybetegek számára bibliacsoportot alakítani, tartani? – Jakus Ottó, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkészeként konkrét példákat hozva szólt az Isten jelenlétébe helyezkedés és a tanúságtételek gyógyító, közösségépítő valóságáról. A csoportokban az aznapi evangéliumról beszélgetnek, azt a saját életükre vetítve, a másikat figyelmesen végighallgatva. Fontos a találkozók rendszeressége, hisz így tudja Isten formálni az egyént és a sorstársakat. A Jézussal való őszinte kapcsolat fokozatosan alakítja ki a felelős gondolkodást és a helyes önértékelést. Szabó Éva időutazásra hívott – a képzelet, a hangok, a hangulatok szárnyán. A Genezáret-tó partján az alkonyi elcsendesülésben Jézussal imádkozhattunk, majd kis együtteseket alakítva a zenei, báb- és rajzeszközökkel előadásban jeleníthettük meg Istennel való találkozásunkat. „Ne féljetek, kiárasztom rátok Lelkemet!”