A Magyar Katolikus Családegyesület Elnöksége

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg” (II. cikk.). A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a megfogant emberi lény élete sérthetetlen. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az élethez való jogot az ember legelemibb jogának tekinti. Az abortusz pedig az emberi élet kioltása.



Azok, akik az „abortuszhoz való jogról” beszélnek, figyelmen kívül hagyják, hogy ez az úgynevezett jog ellentétben áll az Európai Emberjogi Konvencióval, amelynek éppen az a célja, hogy védje az emberi méltóságot és az emberi jogokat. Az emberi méltóságnak azonban megkerülhetetlen sarokköve az élethez való jog, ez pedig megilleti a meg nem születettet is. Az abortusz, bármilyen eszközzel hajtják is végre, egy emberi élet kioltása, de azok a gondok, amelyek oda vezettek, hogy erre a cselekményre sor került, nem oldódnak meg. Sem a műtét, sem a hormonháztartás megzavarása az RU 486 tablettával nem tudja a konfliktus- és krízishelyzet problémáit megoldani, sőt, a helyzet legtöbbször rosszabbodik az abortusz után. Ezért kívánatos volna a krízishelyzetbe került gyermeket váró nők érdekében olyan intézkedéseket hozni, amelyek bátorítják őket a gyermek melletti döntésre.


A Magyar Katolikus Családegyesület Elnöksége
nevében Bíró László püspök

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .