A magyar fiatalokért

A háború után nyomdászmester lett, oktatta a fiatalokat, s szervezte őket, híressé vált ministránsgárdája. Nem politizált, a hit volt az ő politikája. A csoportjabeli fiatalok közül néhányan ifjonti naivitással bekerültek az Államvédelmi Hatóságba. Amikor Sándor Istvánt 1952-ben letartóztatták és halálra ítélték, őket is kivégezték.


Sándor István boldoggá avatására várunk. Szolnokon minden szentmise után elmondják a boldoggá avatását kérő imát. Ebben halljuk: „Szabad döntése volt, hogy életét a magyar fiatalokért áldozza.”

Dér András dokumentum- játékfilmjét a Vártemplomban meg a magtárépületben forgatta, mindazon helyszíneken, ahol Sándor István felnőtt, majd dolgozott. Balog Hunor eleveníti meg a gyermek Sándor Istvánt, testvéreinek szerepében Bakondy Kristóf és Varga Ákos tűnik föl. A ministránsokat pedig Bóka Tamás, Virágh István, Teleki György, Balog Kende Ákos, Nagy Bence és Menyhárt Benedek alakítják. Mindannyian a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .