A lengyel Golgota

Többek között a gép roncsai között lelte halálát a köztársasági elnöki hivatal számos munkatársa, illetve a lengyel országgyűlés, a Szejm néhány vezető tisztségviselője, továbbá több miniszterhelyettes és államtitkár – csakúgy, mint a Lengyel Nemzeti Bank elnöke, az Ügyvédi Kamara főtitkára, az Olimpiai Bizottság elnöke és még számos társadalmi szervezet vezetője. A lezuhant repülőgép kilencvenhat fős utaslistáját tanulmányozva megállapítható, hogy tíz egyházi személy is életét vesztette, akikről illendő név szerint is megemlékeznünk. A hetvennyolc éves Roman Indrzejczyk atya Kaczynski köztársasági elnök lelki vezetője és gyóntatója volt. Szolgálatba lépése, vagyis 2005 karácsonya óta naponta mutatott be szentmisét az elnöki palota kápolnájában a Kaczynski házaspárnak. Korábban huszonkét esztendőn át egy pszichiátriai intézet lelkipásztoraként szolgált. Mindamellett irodalmi tevékenységet is folytatott: az évek során három verseskötete jelent meg. Az 1956-ban született Tadeusz Ploski 2004 októberében lett tábori püspök. A már súlyosan beteg II. János Pál pápa nevezte ki. A Vatikáni Rádió tudósítójaként a média világában is otthonosan mozgott. Titkára, a most harmincnégy évesen elhunyt Jan Osinski különleges keretek között jutott el a papságig: teológiai tanulmányait nem egy papneveldében, hanem hivatásos katonai szolgálatot teljesítve végezte, mindvégig a hadsereg kötelékében. Az őt gyászolók visszaemlékezése szerint Osinski atya rendkívül derűs természetű, nagy beleérző képességgel megáldott lelkipásztor volt. Az áldott emlékezetű bíborosról elnevezett Stefan Wyszynski Egyetem rektora, Ryszard Rumianek a szentírástudomány doktora volt, nemkülönben a Szentföld keresztény emlékeinek egyik legrangosabb lengyel szakértője. A repülőgépen két olyan pap is utazott, akik az 1940- ben Sztálin parancsára lemészárolt több mint húszezer lengyel tiszt, vagyis a katyni áldozatok hozzátartozóiból alakult szervezet lelkipásztori ellátását végezték: az 1948-ban született Bronislaw Gostomski, aki egyben a Londonban élő lengyel munkások papja is volt, valamint Andrzej Kwasnik varsói plébános, aki minden évben ünnepi szentmisét tartott motorkerékpárosok és rendőrök számára. Az idei motorkerékpáros szezont éppen a Szmolenszkbe indulás reggelén nyitotta meg… Az elhunyt papok sorából kiemelkedik az 1935-ben született Zdzislaw Król varsói püspöki tanácsos, aki II. János Pál személyes barátjaként a pápa lengyelországi látogatásainak fő szervezője volt. Az ötvenegy éves Józef Joniec piarista szerzetes pedig kezdeményezője volt annak a mozgalomnak, amely célul tűzte ki, hogy minden lengyel iskola közelében ültessenek tölgyfákat: név szerint az adott településről Katynba elhurcolt áldozatok emlékére. A tragikusan meghalt egyházi személyek sorában még két lelkipásztor van: Adam Pilch evangélikus tábori lelkész, illetve Miron Chodakowski ortodox tábori érsek (a katolikus többségű Lengyelország lakosságának körülbelül egy százaléka ortodox vallású). A tragikus balesetben életüket vesztett közéleti kiválóságok fájdalmasan megerősítik a tényt, hogy Katyn a lengyel nemzet Golgotája.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .