A legfőbb szervező a Jóisten

Fotó: Merényi Zita

 

Idén januárban Önök reagáltak leggyorsabban a hírre, hogy Ferenc pápa Erdélybe látogat. Idén két zarándokvonatot indítottak Csíksomlyóra, ami rendkívüli. Milyen tapasztalatokat szereztek?

– Csodálatos volt megélni a csodát. Egy nappal azelőtt, hogy megjelent volna a pápalátogatás hivatalos híre, január 10-én éppen Erdélyben tartózkodtam. Este egy telefonhívás révén értesültem a közelgő apostoli látogatásról. Azonnal léptünk. Így közel két hét feszített szervezői munka nyomán január 24-én tartottunk egy sajtótájékoztatót az idei zarándokutainkról, hagyományosan Veres András, az MKPK elnöke részvételével, amikor hivatalosan is bejelenthettük a pápai misére tartó zarándokvonat indítását. Érdekes volt a világhálón szemlélni, több mint öt oldalon keresztül jöttek az ezzel foglalkozó linkek. Ilyen hatalmas érdeklődés még nem volt egyetlen sajtóeseményünk iránt sem az irodánk történetében. Kicsit aggódtam, de fölöslegesen, mert megtelt a pápai szentmisére és a pünkösdi búcsúra indított vonat is.
Különösen nagy örömöt jelentett számunkra, hogy a pápai szentmisére tizenhét kocsiból álló szerelvénnyel mentünk, ez volt minden idők második leghosszabb csíksomlyói vonata.
Rendben elindult, majd hazaérkezett ez a hatalmas szerelvény.
A vonaton utazott Udvardy György pécsi megyéspüspök, a tegnapi napon kinevezett veszprémi érsek, az esztergomi szeminaristák Kovács Zoltán rektorral, jelen volt a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora, Marton Zsolt is, a tegnap kinevezett váci püspök, sok pap, szerzetes, hívek sokasága, Burbela Gergely verbita szerzetes, a zarándokvonatok lelkivezetője. Emellett párhuzamosan hat busz is velünk tartott a misére, összesen közel ezernégyszáz zarándok.

Ismét nagy feladat előtt állnak: a püspöki konferencia tagjai és a Nemzetközi Eu­charisztikus Kongresszus (NEK) titkársága nemzeti zarándoklatot hirdet, és Önöket kérte fel ennek lebonyolítására. Hogyan készülnek erre?

– Régóta dolgozunk ezen, arra számítunk, hogy nagyon sokan fognak csatlakozni. Természetesen végigjárjuk Fatimát, a magyarok keresztútját, ellátogatunk a Szent István-kápolnába is. Lesz szentmise, és megismerjük a kegyhely egyéb részeit is. A lelkivezetőnk Palánki Ferenc megyéspüspök lesz, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízottja.
A legfontosabb napja ennek a zarándoklatnak október 28-a, amikor a debrecen-nyíregyházi főpásztor vezetésével felajánljuk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) a Szűzanyának Fatima szívében, a Jelenések kápolnájában.
A nemzeti zarándoklatot közösen szervezzük a Magyar Kurírral és a NEK titkárságával. Óriási megtiszteltetés ez számunkra. Remélem, hogy a közös szervezés segítségével nemcsak a határokon belül, hanem az egész Kárpát-medencéből és azon túlról is képviselni tudjuk a magyarságot. Szeretettel hívjuk és várjuk a teljes magyarságot hazánkból, a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból, Sydney-től Los Angelesig, Brassótól Kassáig. Százötven-kétszáz zarándokot várunk az útra.

Hogyan fogadták azt a hírt, hogy a Ferenc pápa engedélyezte: Međugorjéba hivatalosan is lehet zarándoklatot szervezni?

– Nagyon nagy örömmel. Éppen most jöttem vissza Međugorjéból, ahol az utat készítettük elő. Zarándokvonattal érkezünk, az út lelkivezetője pedig Székely János szombathelyi megyéspüspök lesz.
Helyszíni tapasztalataim szerint Međugorje a vatikáni bejelentés hírére mintha friss levegőt kapott volna. Ez a hely nemcsak az emberiség gyóntatószéke, hanem a rengeteg sebtől vérző világ gyógyítóhelye is, ami rendkívül fontos.

Július 1-jén jelentették be, hogy idén is lesz szentté avatás Rómában, október 13-án: Ferenc pápa a szentek sorába emeli – mások mellett – John Henry Newman bíborost…

– Erre az időpontra már korábban elkezdtünk szervezni egy zarándokutat, közösen a Magyar Kurírral. Megvan a zarándokvezetőnk is, Kuzmányi István személyében, a lelkivezetőnk pedig Urbán Erik ferences szerzetes, az erdélyi rendtartomány provinciálisa, a csíksomlyói kegytemplom korábbi igazgatója lett, aki nagy örömömre azonnal igent mondott. Minden összeállt, amikor hallottam a hírt, hogy október 13-án, a zarándoklatunk tervezett időpontjában a pápa szentté avatja Newman bíborost. Az Úristen mindent jól elrendezett… Az angol bíboros az általam egyik legtöbbet olvasott boldoggá avatott személy; mindig óriási hatással volt rám. A dolgok ilyen egybeesése is azt bizonyítja, amit kezdettől fogva vallok, hogy a Jóisten a legfőbb szervezőnk, tenyerén hordoz minket a gondviselés.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .