A következő ezer év is Krisztussal kezdődik!

A gyalogos zarándokok – akik fáradalmaikat a pécsi egyházmegye ifjúságáért ajánlották fel – reggel hatkor indultak Csóka János pálos atya vezetésével Pécsről. A találkozó mottója – „A következő ezer év is velünk kezdődik! (Tőlünk is függ, milyen lesz!)” – utalt a két fő témára, a teremtésvédelemre és a millenniumra. A programok többsége is arra összpontosított, hogy felnyissa a szemeket a problémákra, és hogy a kereső tekinteteket egymás felé fordítva ráébressze a fiatalokat, nincsenek egyedül, és tőlük is függ, milyen lesz a jövő… A csütörtök esti szentmisén Király József egyetemi lelkész emlékeztetett rá, hogy bár a mottó találó, ne felejtsük el: a következő ezer év is Krisztussal kezdődik! Ne hagyjuk ki az életünkből, bátran kérjük a segítségét. Az első estén mintegy hatvanan vettek részt a Világi Apostolok Közössége által szervezett játékos bemutatkozón. A különböző játékok is igyekeztek rávezetni a résztvevőket a felismerésre, hogy együtt könnyebb, és néha szerencsésebb, ha a közösség érdekeit előbbre vesszük a sajátjainkénál. Erre volt jó példa a „székfoglalós” játék, amelyben mindenki egy széken ülve figyelte, hogy az ördögöt megszemélyesítő játékmester talál-e szabad széket, ahova leülhet, ekkor ugyanis vége a játéknak. Tehát a cél az volt, ne hagyjunk helyet a „sátánnak” közöttünk, és ha kell, álljunk fel megszokott kis helyünkről, és foglaljuk el előle a szabadon hagyott széket. A társaságnak hamar össze kellett szoknia, hogy ügyes megoldásokkal, áldozatvállalásokkal egymást segítve esélyt se hagyjon a „gonosznak”.

A péntek közös reggeli zsolozsmával kezdődött, melyet Szép Attila ifjúsági referens vezetett. A délelőtt folyamán több program is várta az érdeklődőket. Egyháztörténeti akadálypálya, illetve a teremtésvédelemmel kapcsolatos műhelyek tanítottak szórakoztatva. Az egyik játék például a pécsi egyházmegye történetében szereplő szerzetesrendek jobb megismerését segítette. Az alaptörténet szerint különböző szerzetesek itt felejtették ruhájukat (kartonra festett ruhák képei voltak kivágva), a feladat az, hogy küldjük utánuk postán. A postacímben szereplő utcák és házszámok a szerzetesrendekre jellemző adatok voltak: például Barátok útja 1209.

Egy másik műhelyben arra mutattak rá, hogy Isten jelen van a teremtett világban, de nem panteista módon, hanem mint Alkotó az alkotásában. Ahogy egy festményből a festőre, úgy a teremtményekből a Teremtőre is vonhatunk le következtetéseket. A nagy összefüggések című műhelyben mindenki kapott egy képet vagy fogalmat. Minden képhez tartozott egy másik kép és egy fogalom, amely másik játékosoknál volt. Ezek a képek egy „előtte” (például érintetlen természet), és egy „utána” (például lepusztult táj) állapotot mutattak, a fogalom pedig a kettő közötti folyamat neve volt, amely az „utána” állapotot közvetlenül okozta. Ezeknek a hármasoknak meg kellett keresniük egymást a „tömegben”. Már a keresés során is ráérezhettünk arra, hogy egy jelenségnek több oka is lehet, illetve az okok között is vannak összefüggések. Amikor a kiscsoportok kialakultak, a kártyák hátoldalán lévő kifejezésekből összeállt a Naphimnusz egy része.

Takács Gábor atya előadása segített abban, hogy meglássuk az összefüggéseket Isten szava és a természet jelenlegi állapota között. Vázolta a jelenlegi környezetvédelmi problémákat, és hogy mi miatt alakultak/alakulhatnak ki. Beszélt arról, hogy Isten nem mért szűkmarkúan a teremtéskor, de ha az ember kifosztja a természetet, ne várjon semmi jót. Döntenünk kell, mit támogatunk személyes lépéseinkkel. A szombati nap volt a találkozó csúcspontja. Délelőtt „ Élő Könyvtár” nyitotta meg „kapuit”: szembenézhettünk előítéleteinkkel, személyesen találkozhattunk sztereotípiáinkkal. Élő Könyvek (hús-vér emberek) álltak a fiatalok rendelkezésére, hogy egyénileg vagy csoportosan kikölcsönözhessék őket. Nagyon nagy sikere volt ennek a programnak, bizonyítva, hogy a fiatalok érdeklődnek, kíváncsiak, kérdéseik vannak. Csak néhány Élő Könyv a teljesség igénye nélkül: pedagógus, utcai szociális munkás, katasztrófaönkéntes, pszichológus, pszichiáter, rendőr, katona, büntetőjogász, pap, missziós nővér…

Párhuzamosan az Élő Könyvtárral fiúműhely, illetve lányműhely is várta az érdeklődőket. Az előbbiben Káposztássy Béla atya tartott előadást és adott választ a fiúk kérdéseire, majd a siklósi tűzoltók tartottak bemutatót a műhely keretén belül. A lányműhely a Csináljunk (t)rendet sokat sejtető címmel csalogatta a fiatalokat. A délután folyamán egyre többen érkeztek, hogy találkozhassanak Böjte Csaba ferences szerzetessel, aki előadást tartott a szeretetről, az ablakról, mely a végtelenre nyílik. A szombat esti szentmisét Mayer Mihály megyés püspök celebrálta. Prédikációjában felhívta a figyelmet a tévtanításokra, megtévesztő híradásokra, és arra buzdított, hogy vegyük a fáradságot, és nézzünk utána, merjünk kérdezni egyes témákkal kapcsolatban. Az esti vacsora után a Pécsi Gospel Kórus adott felejthetetlen koncertet a gyűdi templomban. Örömmel, dinamizmussal, felszabadultan beszéltek a zene nyelvén az Örömhírről, Jézusról, a kereszténységről. Vasárnap a találkozó záró szentmiséjét Nyúl Viktor atya mutatta be.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .