Kolumbiának, Latin-Amerika harmadik legnépesebb országának nagy szüksége van a békére. A hidegháború idején sok más térségbeli államhoz hasonlóan a katonai junták uralmára, a társadalmi igazságtalanságra itt is baloldali gerillamozgalmak adtak erőszakos választ. Kolumbiában ennek fél évszázados polgárháború, kétszázezer áldozat és ötmillió, lakóhelyéről elűzött ember volt az eredménye. Az ország legnagyobb gerillamozgalma, a FARC és
Santos elnök kormánya végül 2015-ben, Cartagenában békemegállapodást írt alá, miután a felek Kubában folytattak hosszú tárgyalásokat Raúl Castro elnök vendégeként. A fordulat katalizátora Ferenc pápa közelgő, 2016. februári kubai látogatása volt. (Amikor azután Kirill pátriárkával is találkozott.) Az elnök által kiírt népszavazáson azonban a lakosság többsége elutasította a cartagenai megállapodást. Az ellenzők szerint ugyanis az túl engedékeny feltételeket tartalmazott a fegyvert letevő és a polgári életbe visszatérő (vagy ahhoz most csatlakozni próbáló) gerillákkal szemben. A békéhez azonban nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz. A még abban az évben Nobel-békedíjjal elismert Santos elnök nem adta fel a küzdelmet. Megkezdődött a FARC lefegyverzése, a még tovább harcoló fegyveres csoportokkal pedig folytatódtak a tárgyalások.
Ebben a reménnyel és kétségekkel teli helyzetben Ferenc pápa egy megosztott országba látogatott el. Kolumbia második legnagyobb gerillamozgalma, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) és a kormány képviselői a napokban tűzszünetet kötöttek az ecuadori Quitóban. Éjszakába nyúlóan tárgyaltak, hogy a megállapodást a pápa megérkezéséig tető alá hozzák. A Szentatya látogatása nem politikai, hanem pasztorális természetű volt. Nem találkozott a(z) (ex)gerillákkal, ahogyan egyébként a venezuelai ellenzék Kolumbiába menekült tagjaival sem. Részt vett viszont egy megindító szertartáson, ahol a polgárháborús felek képviselői, az áldozatok rokonai és túlélők ölelték meg egymást a megbékélés jeleként. Nincs béke igazságosság nélkül. De nincs igazságosság megbocsátás nélkül.
Korunk pápái a béke zarándokai a világban. Ekként mutatkozott be a Szentatya a kolumbiai fővárosban. A vatikáni diplomácia feladata ennek megfelelően változott az újabb időkben. Az államok és az Egyház kapcsolatainak javítása mellé felsorakozott a béke szolgálata, vagy talán meg is előzte azt. Ám a hivatásos diplomácia eszköztára nem elégséges a béketeremtéshez. A béke túl komoly dolog ahhoz, hogy kizárólag diplomatákra és politikusokra bízzák. Elmúltak azok az idők, amikor a háború és a béke ügye az amerikai–szovjet viszonyon múlott. Ma bárki, csoportok, sőt, egyének is képesek háborúzni, terrorcselekményekkel destabilizálni a világot. De fordítva is igaz: bárki lehet békeszerző, bárki megvalósíthatja a nyolc boldogság e próféciáját. Szent II. János Pállal mondhatnánk: a béke nyitott műhely, amelyben mindenki dolgozhat; a béke kézműveseire vár. Ez utat nyit egyfajta „népi diplomáciának”. Így vállalhatott – egyes esetekben döntő – közvetítő szerepet a római alapítású, hazánkban is jelen lévő Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség számos konfliktus rendezésében Mozambiktól a Közép-afrikai Köztársaságig és Salvadortól Kolumbiáig. A közösség tagjai – Santos elnök meghívására – jelen voltak a cartagenai megállapodás aláírásakor. Ifjabbjai, a Fiatalok a Békéért mozgalom tagjai pedig ott voltak Bogotában, a Bolívar téren, amikor Ferenc pápa így szólt a fiatalokhoz: „Ne féljetek a jövőtől! Merjetek nagy dolgokat álmodni! (…) Nektek megvan az a képességetek, hogy megbocsássatok, és segítsetek meggyógyítani a szíveket. Jézus szeretetével és irgalmával legyőzte a bűnt és a halált. Elég, ha elindultok felé. Arra hívlak benneteket, hogy munkálkodjatok. Nem kész eredményt várok, hanem felelősségvállalásra hívlak titeket egy igazságos, stabil, gyümölcsöző társadalomért. Bízzatok az Úrban, hogy hozzájárulhassatok a megbékéléshez.” A pápa a fiatalokhoz intézte szavait. De nem csak nekik szólnak. És nem csak Kolumbiában.
