A jó pásztor hangjai

Az első felvétel 1947-ből való, az ottawai Mária-kongresszusról. E beszédében az érsek édesapjáról megemlékezve arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nemzedéknek a megelőző lába nyomán kell haladnia, legalábbis ami a vallási és erkölcsi életet illeti.


Egy ilyen válogatásból természetesen nem maradhat ki a kommunista koncepciós per felidézése, ahogyan azok a szavak sem, amelyeket a bíboros 1956. november elsején, kiszabadítása után mondott. Ennél is érdekesebb azonban a november 3-án élő adásban elhangzott, rendkívül kiegyensúlyozott beszéde, amelyet a kádári időkben számtalanszor meghamisítva idéztek. A két ’56-os megnyilatkozás kulcsmondata ez lehetne: „Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben.”

Miután kiszabadult az általa „félrabságnak” nevezett, az amerikai követségen töltött fogságból, nemzete jó pásztoraként nem tétlenkedett. A világot bejárva találkozott a külhoni magyarokkal. Ebből az időből két hangfelvételt is tartalmaz a lemez: egy szentbeszédet, amely a Westminster-székesegyházban hangzott el, és azt a nyilatkozatot, amelyet a bíboros a Frankfurti Könyvvásáron mondott el. Az utóbbiból megismerhetjük többek között a földalatti egyházzal és a Vatikán keleti politikájával kapcsolatos véleményét.

Mindszenty ízes Vas megyei tájszólással, egyéni hanghordozással szólította meg hallgatóit. Igazi szónok volt, akinek bensőséges vagy éppen kemény szavait hallgatva mindenki meggyőződhet arról, amit ő maga így fogalmazott meg: „Én kertelés nélkül mindig azt mondtam, amit igaznak tartok.”

(A CD kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .