A hit és a remény voltak támaszai

A polgárháborúktól sújtott Dél-Szudánból származó Deng a Christian Solidarity International (CIS) emberi jogi szervezet segítségével nyerte vissza szabadságát. Előadásaiban – amelyek Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és Bölcskei Gusztáv református püspök fővédnöksége alatt zajlottak – a rabszolgasors XXI. századi formáira s ennek borzalmaira hívta fel az emberek figyelmét.

Simon Denget gyerekként, kilencéves korában rabolták el szüleitől, majd eladták, és három évet töltött szabadságától megfosztva. Kínzásoknak és terrornak volt kitéve, mindenre igenlően kellett válaszolnia, ha pedig ezt nem tette, kegyetlenül megbüntették fogvatartói. Barátai nem lehettek, és játszani sem engedték. Mindezzel lényegében teljesen tönkretették a gyermekkorát. Támasza az imádság, a hit és a remény volt, hogy ebből a helyzetből még egyszer meg fog menekülni és emberként tud élni.

Három és fél év múlva egy véletlen folytán szabadult meg, amikor találkozott a törzséhez tartozó emberekkel, akik tenni tudtak az érdekében, s végül a Christian Solidarity International meg tudta szerezni számára is a szabadságot.
Felnőttkorában felrótta a dél-szudáni hatalomnak, hogy miért tartják fenn az országban az értelmetlen vérengzést és miért engedik meg a rabszolgatartást. A kormány ezek után halálosan megfenyegette őt. Ekkor már Omar Hassan Ahmad al-Bashir állt az ország élén, aki ellen a Hágai Nemzetközi Törvényszék a közelmúltban vádat emelt népirtás, etnikai tisztogatás és más emberiség elleni bűncselekmények miatt. Ez példanélküli a tekintetben, hogy hivatalban lévő elnök ellen még soha nem emelt vádat a nemzetközi bíróság.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.