A hit, a művészet és a tudomány szolgálatában

A későbbiekben egyházmegyei kultúrmissziós központ szerepét is betölti. A műhely szakmai koncepcióját Marton Árpád dolgozta ki: – A Rerrich Béla által megálmodott, Európában is egyedülálló Dóm téri épületsor impozáns auláját abban a tudatban bocsátjuk a tudományok, a művészetek és a lelkiség szolgálatába, hogy kezdeményezésünk a teret megálmodó, Klebelsberg-féle kulturális célkitűzések életképességét bizonyítja, újjáélesztve annak szellemiségét a mai körülmények között.
Az egységes épületegyüttest a kultúra kiemelt helyszínéül építették az átfogó klebelsbergi kulturális koncepció szellemében. Az egyetemi sor a tudományt szolgálja, nyaranta a művészet költözik az árkádok ölelésébe, és míg a teret a Fogadalmi templom rendezi lábai elé, a tetők fölött bepillantanak a szomszédos klinikák épülettömbjei. Hit, művészet és tudomány vesz tehát szállást ebben a szimbolikus térben. A rerrichi építészeti környezet archaizáló világa, az épületekbe költöző egyházi és egyetemi intézmények évezredes európai kötődéseinek szimbolikája, a Nemzeti Emlékcsarnok és a székesegyház közelsége egyaránt a kultúraközvetítés, közművelődés legmagasabb, ezért leginkább emberi mércéjét idézték emlékezetünkbe, amikor megalkottuk a Klebelsbergterem lelki-kulturális koncepcióját. A november 20-i, a Magyar Tudomány Ünnepét köszöntő nemzetközi konferenciához társított irodalmi est méltó hangadása tevékenységünknek. A méltán népszerű, kiváló színészpár, Sára Bernadette és Cseke Péter Márai-estjét már december 12-én egyházmegyei és országos kórustalálkozó követi. Ennek estéjét olyan rangos zenei esemény zárja, mint az intézményben méltó helyre találó régizenei együttes, a Harmonia Consort adventi hangversenye. Szeged világszerte ünnepelt szülötte, Tokody Ilona e napon veszi át a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán a címzetes egyetemi tanári kinevezést. Szilvesztereste hagyományteremtő szándékkal, kiváló művészekkel és színvonalas vendéglátással emelkedett óévbúcsúztató előtt nyitjuk meg a Klebelsberg-terem kapuit. Egyedülálló sorozatot indítunk útjára, amikor virágvasárnapi kezdettel a tavaszi és az őszi szezon két-két estéjén műsorra tűzzük J. S. Bach valamennyi csellószvitjét, illetve hegedűszonátáját és -partitáját Megumi Teshima és Kálmán Imre előadásában. Irodalmi programjaink kiemelkedő eseménye lesz Szőcs Géza Passiójának féldramatizált bemutatása a nagyhéten. Tavaszi kamarazenei kínálatunkban szerepel újabb kórustalálkozó, továbbá a Harmonia Consort húsvéti koncertje, a Beethoven-tanítvány Karl Czerny nemrégiben napvilágra került noktürnjeinek világpremier bemutatója Isabelle Oehmichen párizsi zongoraművésznő előadásában, a Chopin-évet pedig a világ legjobb Chopin-játékosaként ismert zongoristalegenda, Rév Lívia koncertjével köszöntjük. A színvonalas népművelésről sem feledkezünk meg, amikor tematikus filmklubok indítását tervezzük felvezető beszélgetésekkel: a Művész-sorsok, valamint a társadalmi nevelés epizódjait követő Néptanító sorozatok mellett a Százforintos Opera vetítéseivel azok kedvét is keressük, akik anyagi vagy más okokból lemaradnak a korszerű komolyzenei felvételek élvezetéről. A klebelsbergi szellemiség életben tartásának felelősségével várjuk korábbi kulturális rendezvényeink híveit és új barátainkat!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .