A Csíksomlyói Szűzanya Aranyrózsája

Fotó: Vatican News

A Szentatya a szentmise végén maga vitte a szoborhoz az Aranyrózsát, és nagy tisztelettel, fejet hajtva helyezte el a Szűzanya lábánál, majd megérintette a szobor köntösének szegélyét.
Az ötszáz éves csíksomlyói kegyszobrot a pápai misére kivitték a kegytemplomból a Hármashalom oltárhoz.
A Ferenc pápa által a csíksomlyói Szűzanyának ajándékozott rózsa ezüstből készült, szára 24 karátos arany bevonatú. Körülbelül 84 centiméter magas, súlya 1200 gramm. A Kárpát-medencében jelenleg ez az egyetlen pápai Aranyrózsa.
A pápák különleges adománya, amelyet Mária-kegyhelyeknek ajándékoznak, aranyból készült, illatszerekkel megtöltött rózsa. Eredetileg az Egyház szolgálatában nagy érdemeket szerzett személyeknek adományozták a pápák. A szokást 1049-ben említik először, amikor is a pápa egy kiváló hivatalnokának adományozta a rózsát. Később királyok kapták e kitüntetést, majd testületek, illetve a XIII–XIV. században már templomok is. Az első nő, aki átvehette, I. Johanna nápolyi királynő volt 1368-ban, a XVII. századtól pedig túlnyomórészt királyi családok nőtagjainak adományozta ezt a kitüntetést a pápa, erényeikért és egyházszolgálatukért.
A XX. század közepe óta a Mennyek Királynőjét, Szűz Máriát tiszteli meg vele a pápa a legfontosabb Mária-kegyhelyeken. Szent VI. Pál pápa 1963-ban a betlehemi Születés templomának, 1965-ben a fatimai, 1966-ban pedig a guadalupei kegyhelynek adományozott Aranyrózsa kitüntetést. Szent II. János Pál többek között a częstochowai, a loretói és a lourdes-i Mária-kegyhelyet tüntette ki Aranyrózsával. XVI. Benedek pápa a legtöbb Mária-kegyhelyet megtisztelte e kitüntetéssel, amikor fölkereste őket (köztük volt Aparecida és Mariazell, a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás-kegytemplom, a cagliari Nostra Signora di Bonaria kegyhely, a pompeji Rózsafüzér Királynője-bazilika és az altöttingi Mária-kegytemplom). Ferenc pápa a fatimai, a torinói, a guadalupei és a częstochowai Mária-kegyhelyeknek is adományozott Aranyrózsát.
Az Aranyrózsa az örömöt és a szeretetet fejezi ki. A régi szertartáskönyvek szerint Krisztus-szimbólum, ily módon adományozása nem csupán elismerés, hanem küldetés is: az adományozottnak Krisztust kell elvinnie a világba.

Forrás: Romkat.ro/

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .