Jézus korában a szövetség kifejezésére számtalan olyan képet alkalmaztak, amely segített értelmezni e fogalom lényegét. Ezek a képek egészen közel hozták a mindennapi élethez a szövetséget kötő Istent, törvényeit és azok következményeit. Ilyen volt a szabadulás, a föld, a pásztor, a pásztor és a bárány kapcsolata, valamint a szőlő szép képe is. A szőlő mint Isten sajátja, a szőlő, amit az Isten gondoz, óv, bekerít, s a szőlő, amelytől termést vár. Ugyanez a szőlő adja annak a mennyei lakomának a borát, amelyre Isten meghívja választott népét. Ezt a képet használja és hozza még közelebb példabeszédében Jézus, amikor a szőlőtőről, a szőlővesszőről és a szőlőművesről beszél. Érthető és gyönyörű kép ez. Jézus Krisztus Istent mondja atyjának, Istene a saját atyja. Ám Jézus nem csak egy képet mutat be, hogy jobban értsük, hanem egy bensőséges kapcsolatot tár fel, az Atya és a Fiú kapcsolatát, melybe minket is bevon.
A kapcsolat milyenségére is utal ez a kép. Az atya éltetni akar, bőséges termést szeretne. Az élet a Fiútól származik, a vele való éltető kapcsolatból. A gyümölcs az élet gyümölcse, az élet maga. Ha megtartom Jézus tanítását, akkor ez az élet számomra valósággá válik.
Húsvétkor ez az elválaszthatatlan kapcsolat jött létre az Egyház beavató szentségei által. A keresztségben, a bérmálásban, az Eucharisztiában ezt az isteni életerőt vesszük magunkhoz. Ismerjük Jézust, szeretjük őt, és akarjuk megtartani tanítását, mert hisszük, hogy életet ad. Hitünk döntése az élet döntését eredményezi.
