A BBC volt elnöke vezeti a szentszéki kommunikációt

Lord Patten 1979-ben kezdte meg karrierjét konzervatív politikusként. Ő volt Hongkong utolsó kormányzója, 1997-ben az ő irányításával zajlott a városállam átadása Kínának. 1999 és 2004 között az Egyesült Királyságot képviselte az Európai Bizottságban, majd az oxfordi egyetem rektora lett. 2014. május 6-áig a brit közszolgálati médiatársaságot felügyelőtestület, a BBC Trust elnöke volt, ekkor egészségi állapotára hivatkozva vonult vissza. A Vatikánban a két éve megválasztott amerikai Greg Burke kommunikációs tanácsadót fogja váltani.

 

„Nem mindennel értek egyet, amit a Vatikán mond” – nyilatkozta négy éve egy interjúban Patten, aki XVI. Benedek 2010-es angliai látogatásának előkészületeit irányította. Idén februárban a brit kormányt képviselte a Vatikánban, amikor Vincent Nichols westminsteri érseket bíborossá nevezték ki.


Ez utóbbi látogatásakor Patten interjút adott a Vatikáni Rádiónak. Úgy fogalmazott: az egyház vezetőinek a közösség legnehezebb helyzetbe került tagjaival is foglalkozniuk kell – ha nem törődnének a szegényekkel, elvándorlókkal, nehéz helyzetben lévőkkel, akkor az Újszövetség legfontosabb tanításait hagynák figyelmen kívül. A brit politikus felhívta a figyelmet arra az összetett helyzetre, hogy míg a világ népességének hét százaléka él Európában, a megtermelt javak 20-25 százaléka itt jön létre, és a világon szociálpolitikára fordított összeg feléről Európában születik döntés. Kiemelte a migránsok helyzetét is, amelyről a katolikus egyháznak és más keresztény egyházaknak is ki kell alakítaniuk a maguk álláspontját.

 

A Lord Patten által vezetett nemzetközi laikus-egyházi bizottságban helyet kapott Giovanni Maria Vian, a L’Osservatore Romano szentszéki napilap főszerkesztője is. A bizottság feladata a szerteágazó vatikáni médiahálózat egységes arculatának kialakítása lesz. Az új vatikáni kommunikáció tervezetének kidolgozására a bizottság tizenkét hónapot kapott. Pell bíboros ezzel kapcsolatban azt mondta: a cél a vatikáni médiakiadások csökkentése, de ez nem fogja károsítani az információszolgáltatást.

Forrás: The Guardian

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .