Fotó: PPKE ITK Vizuális Műhely
Kedves egyetemi polgártársaim!
Engedtessék meg nekem, hogy ilyen rendhagyó módon szólítsalak meg benneteket. Mindnyájan tudjuk, akik már kellően ismerjük önmagunkat, hogy céljaink eléréséhez mindig szükségesek, de megannyiszor nem elégségesek a saját erőfeszítéseink. Ezért kérjük minden tanévünk kezdetén Krisztus Lelkének, az Igazság Lelkének segítségét, hogy valóban épüljön lelkünk temploma, épüljön bennünk, velünk és általunk Isten országa.
Krisztus, az igaz Messiás ugyanis Isten országát hagyta örökül követőinek, nekünk, azért, hogy jól sáfárkodjunk az örökséggel, vagyis építsük ezt az egyszerre spirituális és látható birodalmat. Konkrétabban ez az építkezés számunkra a mi magyar katolikus egyetemünknek az építését, fejlesztését jelenti.
Hogyan tehetjük sikeresebbé egyetemünket? Sokféle módon. Így jó szervezeti és működési stratégia kidolgozásával és érvényesítésével, az egyetem polgáraira való jobb odafigyeléssel, jó intézményi kultúra meghonosításával, ügyes marketinggel, a szakmában kiváló oktatók és kutatók kinevelésével és foglalkoztatásával – és még sorolhatnánk a minőségbiztosítás és a vezetés tudományának sok-sok megszívlelendő állítását. Ezek az intézkedések feltétlenül szükségesek, de biztosan nem elégségesek ahhoz, hogy egyetemünk katolikus legyen. Mert ez a legfontosabb ezen az egyetemen, hogy a szó igazi értelmében katolikus legyen. A katolicitás szellemét leginkább az biztosítja, ha egyetemünk polgárainak szívét is áthatja a krisztusi lelkület. Amint ismert, a demokráciákhoz demokraták szükségeltetnek, a keresztény társadalom építéséhez pedig lelkükben, személyiségükben keresztények. Csak így tudjuk majd az e világi dolgok rendjét, vagyis a tudományt, a kultúrát az evangélium szellemével átitatni. Ebben áll a mi evangelizációs küldetésünk hűséges teljesítése intézményünk falai között.
E krisztusi lelkület nélkül lehetünk éppenséggel sikeresek, ám az egyetemünk nem azt a gyümölcsöt termi majd, amit Krisztus Urunk maradandónak, vagyis őelőtte érdemszerzőnek tekint. Ha a krisztusi lelkületre való személyes törekvés nélkül élünk ezen az egyetemen, akkor úgy teszünk, mint az olyan ember, aki futni akar, de még járni sem tud. Az Üdvözítő ugyanis a szív forradalmát hirdette meg minden ember számára, az idők végezetéig. Aki ezt a személyiségben lezajló spirituális forradalmat jól megvívja, azt az embert jellemezhetjük úgy, hogy érzelmileg kiegyensúlyozottá lett, erkölcsi és vallási tudata pedig nagykorúvá érett. Ki más ez, mint a méltóságát birtokba vett ember?
De hogyan is válik a személyiségünk krisztusivá? Nem máról holnapra. Sőt, bizonyos értelemben könnyebb diplomát, doktori fokozatot, netán professzori katedrát szerezni, semmint a személyiségünket krisztusibbá tenni. Ám az ilyen, állandó önművelés nélkül szakmai sikereink csúcsán is csak haszontalan szolgák maradunk ezen az egyetemen. Hogyan is kezdődik egy lélek elindulása Krisztus felé? Először is fel kell fedeznünk, hogy Krisztus maga áll ott az ajtónkban (az életünk nagy élményeiben és kudarcaiban egyaránt), és zörget. Zörget tapintatosan, hogy ajtót nyissunk neki, s így megoszthassa velünk jóságos önmagát, vagyis út, igazság és élet voltát, hogy benne, vele és általa arra az útra leljünk, amely valóban elvezet minket ahhoz az igazsághoz, mely szabaddá, vagyis autentikus életet élővé tesz minket.
Ismét mondom: ha nem az a motívum vezet minket az egyetem falai között, akkor az érett személyiséget jellemző bölcsesség helyett az önelégült tudás arroganciája, a hiú dicsőségvágy, az egyéni és csoportérdekeket szolgáló lobbik dudvái fogják felverni az Úrnak ezt a szőlőskertjét. A bölcs életvezetés elnyeréséhez tehát legalább annyit kell foglalkoznunk önmagunkkal, a személyiségünk ápolásával, mint a tanulással, a munkánkkal vagy a szakmai előmenetelünkkel. Mert a személyiség legnemesebb erői, vágyai és késztetései is olyanok, mint egy erkölcsi örökmozgó; amit nem emelünk szüntelen, az süllyed.
Ha nem fáradunk bele személyiségünk állandó Krisztus felé emelésébe, akkor majd egyszer csak felfedezzük, hogy egy ritmusra dobban a szívünk, akkor örömmel fogunk együtt, egymással és egymásért tevékenykedni. Akkor Krisztus és ennek az egyetemnek a vezetése nemcsak afféle parancsokat osztogató vezetők lesznek a szemetekben, akiknek kelletlenül engedelmeskedtek, hanem valóban vezetnek titeket, ti pedig szívesen követitek őt, őket, mert ti magatok is szívből óhajtjátok az általuk kitűzött célt és a hozzá vezető utat. S akkor e falak között tényleg az Isten országát építjük, akkor valóban üdvösség, vagyis békesség és szent buzgóság köszönt e házra és minden lakójára.
Én és az egyetem új vezetősége azon vagyunk, leszünk, hogy mi magunk is fejlődjünk a krisztusi lelkületben, s azon vagyunk és leszünk, hogy ti se fáradjatok bele ebbe a személyiséget kiteljesítő spirituális küzdelembe. Ehhez kérjük a Szentlélek Isten segítségét.
Forrás: PPKE Rektori Titkárság
