Káptalan a ferences nővéreknél

Fotó: Loósz Róbert

 

A háromévente tartott káptalani gyűlés a ferences nővérek számára az elmélyülés, a visszatekintés és az új elhatározások időszaka.
A négynapos káptalan lelki­nap­pal kezdődött, majd a rendtagok felülvizsgálták tevékenységüket, a közösség működését, és megbeszélték, hogyan tudják elmélyült imaéletben fogadni a noviciátusra jelentkezőket.
„Az evangélium szerint élem-e az életemet? Újból elhatározom és megerősítem-e korábbi vágyamat, hogy megtérek?” Ezek a kérdések vetődnek fel ilyenkor a szerzetes nővérekben, fogalmazott Krisztina nővér, akit a káptalanon most először elöljárónak választottak társai. Feladata, hogy szervezze a nővérek imaéletét, szolgálatát és a közösség mindennapjait.
Az elöljáró-választás napján Udvardy György pécsi megyéspüspök is jelen volt Püs­pök­szentlászlón.
A káptalan végén a tagok hazatértek kozármislenyi és árkosi rendházukba. Krisztina nővér a következő időszakban meglátogatja otthonukban a rendtársakat, hogy a személyes találkozó során szerzett tapasztalatait értékelve és társaival megosztva vezethesse testvéreit.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .