Lelkipásztorok a kórházban

Kerényi Lajos atya hősies munkával, de mások is kockázatot vállalva keresték fel a betegeket, ám a hivatalos előírás úgy szólt, hogy a kórházi betegnek – ha pap látogatására tartott igényt – saját maga vagy hozzátartozója írásbeli kérelmét kellett a főorvos elé terjeszteni. Ez meglehetősen körülményes, lényegében betarthatatlan rendelkezés volt, a betegek viszont igényelték a lelkipásztori szolgálatot. Ezért többnyire „lopakodva”, jóindulatú kórházi személyzetet keresve kellett a papoknak cselekedniük.

Húsz évvel ezelőtt a vallásszabadság érvényesülésének fontos jele volt, hogy szabaddá vált a kórházi lelkipásztori szolgálat. A sokfelé megszüntetett kórházi kápolnákban ismét szentmisén vehetnek részt a lábadozók, a papok szentségekben részesíthetik a betegeket.
A lelkipásztorok természetesen senkit sem zavarnak, csak felkínálják szolgálatukat. A súlyosabb betegeknél sem a halál riasztó madaraiként jelentkeznek az egykor „utolsónak” nevezett kenettel, hanem a hit megerősítésével a válságos pillanatokban.

Nem változott azonban a hozzátartozók felelőssége. Már kórházba kerülés előtt is, kórházban fekvő beteg esetében is tapintatos, okos szóval igyekezzünk a szentségek vételére figyelmeztetni és papjaink látogatását kérni. Egyházközségeinkben pedig igazi apostoli munkát vállalnak, akik beteg testvéreiket otthon és a kórházakban felkeresik, és ezzel előkészítik papjuk látogatását.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.