„Ami vagyok, és amit kaphatok”

Értékes előadásokat hallgathattunk meg az idei évre választott témakörben: „Ajándék, aki vagyok. Ajándék, amit kaphatok.” Számos esetben nem látjuk be, mekkora ajándék az életünk, az egészségünk, a képességeink, a világ, amelyben élünk, az emberi kapcsolataink, nemzeti és vallási hagyományaink. Miként is lehet észrevenni, megbecsülni az igazi értékeket, hogyan lehetünk mi magunk is ajándékká mások számára? Ezekre a kérdésekre igyekeztek válaszokat adni a tábor meghívott előadói, többek között Kerényi Lajos és Farkas István piarista atya, Béri Renátó kármelita szerzetes, Retkes Zsolt és Finta József egyházmegyés pap, Horváth Gábor és Barna-Pap Rozália világi tanár, a Parázs Pasztorális Központ munkatársai és mások. Különleges élmény volt a Bugac melletti régészeti ásatás, az egykori Pétermonostora meglátogatása, valamint a lovas kocsizás keresztül a pusztán. Szokás szerint ellátogatott közénk Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek atya is, aki szentmisét mutatott be a Hittanyán.


Ezen a nyáron is számos támogatás, kisebb-nagyobb adomány tette lehetővé, hogy a megannyi gyerek és fiatal jól érezhesse magát a táborban. Pályázatot nyertünk az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kiírásában. Ismét jelentős támogatást kaptunk a Kalocsa–kecskeméti Érseki Hivataltól, segített bennünket a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, és sok-sok adomány érkezett a környékbeli polgármesterektől, magánszemélyektől, szülőktől is. Ezúton is szeretnénk köszönetünket nyilvánítani minden támogatónknak, önzetlen segítőnknek.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.