„Isten épülete vagytok…”

A tavaly bérmálkozott és a „nagykorúság szentségének” vételére idén készülő fiatalok számára Szőke Gábor tolcsvai plébános vezette az elmélkedéseket és a programot. A nagyobbaknak Felföldi László püspöki helynök tartott előadást.
A püspöki helynök előadásában főként az önnevelés lehetőségeit emelte ki. – Az ember háromszor születik: az első a világra születés, majd ezt követi az emberré születés (a szülők nevelése által), és a saját életünk megszületése az önnevelésünk által, amikor önmagunkba tekintünk, megnézzük, hogy kik vagyunk, hol tart az életünk.
Nehezen fogadjuk el azt, hogy egyetlenek vagyunk a földön, hogy az úton, amin járunk, még nem járt senki, és nem is fog – ezért nem is hasonlíthatjuk magunkat másokhoz. Isten megteremtett, életet adott nekünk, és van egy jó, hibátlan terve rólunk. De a tervet nekünk kell kibontanunk.

Az egyik legfontosabb feladatunk az önnevelésben a tanulás, életünk berendezése. Isten tervének megvalósításához elengedhetetlen az elmélyülés. Fontos, hogy magamba nézzek, majd Istenre: Őbenne kell magamat látnom. Döntéseim előtt Istenre kell figyelnem. Ugyanakkor tanulhatok, elmélyülhetek Istenre figyelve, de ha nem szolgálom a másik embert, nincs bennem apostolkodás, akkor nem ér semmit az életem. A tanulás, az elmélyülés és az apostolkodás által lesz stabil az életünk – mondta Felföldi László.

A találkozón a programokkal párhuzamosan csöndes szentségimádásra és gyónásra is volt lehetőség. A hagyomány szerint Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök üzenetével, gondolataival és püspöki szentmisével zárult a találkozó. A „fényes hétvégén” az emmauszi tanítványok Jézussal való találkozását és az abból merített erőről, bátorságról beszélt a főpásztor. Minden szentmisén találkozunk a feltámadt Krisztussal, aki nekünk is elmondja, mit kell tennünk, bennünket is bátorít. A főpásztor arra kérte a fiatalokat, hogy hazatérve tegyenek tanúságot hitükről, arról, hogy jó kereszténynek és Jézus barátjának lenni.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.