Nem elég annyit tudnom, hogy Isten a szeretet – át kell élnem, hogy engem szeret! Nem elég tudnom, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, a Megváltó eljött a földre, meghalt és feltámadt az üdvösségünkért, hanem át is kell élnem, hogy értem jött, engem keres, és személyesen az én megmentésemért szenvedett! Nem elég tudnom, hogy a Szentlélek „éltetőnk” – át kell élnem, hogy rám árasztja Krisztus feltámadott életének erejét.
Senki se gondolja, hogy pusztán érzelmekről vagy érzelgősségről beszélek! Az Újszövetség szerint a hit lényege szerint tapasztalat, amelyből meggyőződés fakad (vö. Zsid 11,1). A klasszikus teológia hangsúlyozza, hogy a hit belső megvilágosítás, Isten színelátásának elővételezése, a belénk öntött kegyelem műve. Ebből érthető, hogy miért nevezi János evangéliuma Isten örök igéjét az igazi világosságnak, „amely minden embert megvilágosít” (Jn 1,9). Szent Pál fontosnak tartja kiemelni, hogy Isten országa nem szavakon alapszik, hanem Isten kiáradó erejének megtapasztalásán, amely a megfeszített Krisztus hirdetése nyomán szabadul fel (1Kor 2,1–4; 4,20). Ez az erő a Szentlélek ereje, aki azzal szolgál közöttünk, hogy rányitja a szemünket Jézus Krisztus egyedülálló személyére. És közben kinyilatkoztatást ad saját belső állapotunkról is, üdvösségre szoruló lényünkről, meggyőzve a világot „a bűnről, az igazságról és az ítéletről” (Jn 16,8).
A tanúságtevő keresztény Isten megmentő szeretetének tanúja, amely Jézus Krisztusban jelent meg közöttünk. Ilyen tanú csak abból az emberből válhat, aki beismeri bűnösségét, sebezhetőségét, és feltámad benne a szomjúság Isten életadó jelenléte után. Ő erre a benső szomjúságra válaszol, és maga kezd el bennünket evangelizálni, ha engedünk imádságra, elcsendesedésre, szentírásolvasásra hívó szavának. Imádkozzunk bátran, ha feltámad szívünkben az Isten utáni vágyakozás, hogy mélyebb közösségre juthassunk vele! Imádkozzunk állhatatosan, hiszen azért nyilatkozik meg nekünk, hogy még szomjasabban keressük…
A Szentlélek nemcsak egyéni imára hív, hogy a hitben megtapasztalhassuk, hanem közösségbe, az egyházba is, hiszen „a hit hallásból ered, a hallás pedig Krisztus igéjéből” (Róm 10,17). Ha úgy érezzük, hogy szükségünk van a Jézus Krisztussal való találkozásra, teremtsük meg ennek lehetőségét a nyár folyamán, és a személyes elmélyedésre fordított idő mellett keressünk olyan kurzust, lelkigyakorlatot, ahol az evangéliumot „erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel” hirdetik (1Tessz 1,5).
Ha megtörténik bennünk az áttörés, és az igazság végre megteszi a végtelenül hosszú utat a fejünktől a szívünkig, nem fogunk már arra panaszkodni, hogy nincs miről tanúságot tennünk. Krisztus igaz tanúi leszünk, akik személyes tapasztalatuk alapján tanúsítják, hogy Jézus él, és új életet ad mindenkinek, aki hisz. Ekkor érezzük majd, hogy ezek a legfontosabb szavak, amelyeket ember kiejthet a száján, és az apostolokkal együtt ezt fogjuk mondani: „Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk”(ApCsel 4,20) – amit megtapasztaltunk a hitben, a Szentlélek ereje által!
