Az általános műveltség érdekében

A sorozat céljával kapcsolatban Erdő Mária, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora kiemelte: szükségessé vált, hogy a közismereti tárgyakhoz kapcsolódóan megjelenjenek olyan kiegészítő munkatankönyvek, amelyek az adott közismereti terület keresztény vonatkozásait hangsúlyozzák. Nem váltják ki a tankönyveket, hanem kiegészítik azokat. A keresztény, egyben nemzeti szemléletű könyvek – mondja Gasparicsné Kovács Erzsébet – az anyanyelvi nevelésben, valamint a magyar nyelv és irodalom tanításában használhatók föl. Olyan általános kultúrismereteket adnak közre, melyeket bármely – nemcsak katolikus – iskola diákjai jól hasznosíthatnak.


A kiegészítő munkatankönyvek végigkísérik az iskolai tanév eseményeit, s ezekhez kapcsolják a keresztény vonatkozásokat. Majd a kiemelt nemzeti és egyházi ünnepek következnek. A harmadik-negyedikesek találkoznak például Szent Ferenccel, megemlékeznek az aradi vértanúkról, mindenszentek és halottak napjáról, a magyar tudomány ünnepéről, adventről, a nemzeti összetartozás napjáról. Annál inkább indokolt ez a megközelítés, mert a nemzeti és keresztény ünnepek a legtöbbször elválaszthatatlanok egymástól. Az olvasmányokhoz érdekesen, szórakoztatóan kötődnek a kérdések és feladatok. A szerző arra is törekedett, hogy a kiegészítő munkatankönyvek jól illeszkedjenek a forgalomban lévő olvasókönyvekhez.

A sorozat keretében jelent meg az alsó és fölső tagozatra vonatkozó tanári segédkönyv a szakrális zene tanításához. Havonta egy szakrális, templomi éneket ad közre, majd következnek a nemzeti és egyházi ünnepek, a népszokások, a nagyobbaknál megjelenik a zenetörténet, s jelzik ennek keresztény vonatkozásait. Blazsek Andrea, valamint a Blazsek – Heim László szerzőpáros arra is ügyelt, hogy olyan énekek szerepeljenek a kötetben, amelyek megfelelnek az adott életkorú gyerekek hangterjedelmének, s a szövegeket értelmezni lehessen számukra. Sapszon Ferenc, a Kodály- kórusiskola művészeti vezetője szakmai lektorként közreműködött.

A tervek szerint a nyár folyamán még legalább öthat kötet jelenik meg a Szent István Társulat kiadásában, a pedagógusok ősztől már használhatják ezeket munkájukban. További tíz kötet előkészítésén dolgoznak még. Előbb a humán, magyar-történelem, ének-zene és vizuális területhez kapcsolódó könyvek jelennek meg, majd ezeket követik a reáltárgyakhoz illeszkedő kiegészítő munkatankönyvek. A szakmai munkában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatói és különböző katolikus iskolák vezető tanárai vesznek részt.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.