Irányváltás – nyugodt következetességgel

Persze közben sok minden történik a vatikáni Szent Márta Ház környékén, ahol ez a közösséget kedvelő pápa dolgozik, imádkozik és lakik. Egy rövid jegyzet nem teszi lehetővé annak felsorolását sem, ami már eddig történt. Két fontosnak látszó kis hírt azonban érdemes megfontolnunk.

Ferenc pápa szereti magát Róma püspökének nevezni. Ebben persze nincs semmi újdonság, hiszen tudjuk, hogy a pápa Szent Péter mindenkori utóda a római püspöki székben. Ennek gyakori említése azonban mégsem lehet véletlen. Vannak, akik a püspöki kollegialitásra utaló jelet látnak benne.

Ferenc pápa mindennap tárgyal a kuriális hivatalok vezetőivel. Szemfüles Vatikán-szakértő újságírók azonban már megfigyelték, hogy leggyakrabban Marc Ouellet bíboros, a püspöki kongregáció prefektusa van nála. Talán jobban kezébe kívánja venni a püspökkinevezések ügyét?

Az ausztriai Feldkirch új püspöke, az ötvenkét éves Benno Elbs kinevezése mindenesetre nagy örömet keltett, és mintha új irányt mutatna a papi botrányok után. Az újonnan felszentelt püspök nemcsak teológus, de pszichoterapeuta is.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.