Szellem és lélek találkozása Szeged szívében

 

A számos tudományos eredmény bölcsőjének tekinthető és a magyar természettudományos értelmiség tízezreit képző- nevelő egyetemi épületek kisebb-nagyobb felújítása már megkezdődött, de az egyházi részt – és különösen a dóm szépségesen tagolt épületét – mindeddig nem sikerült megóvni a további romlástól. A fagyos alföldi telektől és a perzselő nyári naptól sok helyütt egészen a tornyok csúcsáig károsodott a különleges téglaburkolat. A hatalmas épület közműveinek nagy része már régen elavult. Néhány korábbi átalakítás során igyekeztek az altemplomot is a közösség szolgálatába állítani, ezeknek a munkálatoknak a végigviteléhez azonban nem volt elegendő forrás.


 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy sikeres pályázatot követően 2012 decemberében kötött szerződést az egyházmegyével annak a kiemelt projektnek a megvalósítására, amelynek keretében nettó 2,1 milliárd forint fordítható a székesegyház turisztikai fejlesztésére és állagmegóvására. Jelenleg a kiviteli tervek készítésének fázisában tart a beruházás. A munkálatok idén nyáron kezdődnek, az átadás pedig 2014. december első hetére várható. A projekt keretében megnövelik a templomtérben az ülőhelyek számát, kijavítják, illetve restaurálják a gazdagon díszített belső falfelületeket és az ólomüvegablakokat. A templom korszerűbb világítást és jobb hangosítást kap, az egyéni turisták pedig visual guide rendszer segítségével tekinthetik majd meg az épületet. Az akadálymentes közlekedést lift biztosítja, a torony pedig egész évben látogatható lesz, és kisebb fűthető közösségi- és kiállítótereket alakítanak ki benne.

Az altemplom egybenyitott tereiben kapnak helyet az állandó és időszaki kiállítások, illetve az egyházmegyei gyűjtemény. Az urnatemető egy nagyobb és bensőségesen elkülönített térbe kerül át a szentély alá, a díszsírhelyeket pedig két kriptában lehet majd látogatni.

A főbejárati előlépcső alatt található nagy tér vendégfogadó területként kapcsolódik az altemplomhoz. A kegytárgybolt mellett ruhatárat, mosdókat és étkezőhelyet alakítanak ki a zarándokcsoportok és az egyéni turisták fogadására, színvonalas szolgáltatást nyújtva a Szegedi Szabadtéri Játékok rendezvényeire érkezőknek is. Innen egy üvegfelületen keresztül tekinthetők majd meg a Dömötörtorony – az ország egyik legrégibb román kori épületének – alapjai. A Dömötör-toronyban felújítják a keresztelőmedencét, restaurálják Aba-Novák Vilmos falképeit, a felsőbb szintek pedig részben egybenyitva kínálnak majd páratlan látványt a középkori térbe lépő látogatóknak. A megvalósuló munkálatoknak köszönhetően jelentősen megnő a Dóm tér és Szeged turisztikai fogadóképessége, és a székesegyház is nagyobb szerepet vállalhat az országos és nemzetközi zarándokturizmusban.
(B. K.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .