„Ne lődd be magad ma! Itt lesz a nagyi, biztosan kiszúrja! Kérlek!”
„Bármit tehetsz, csak ne nyisd ki a szádat! Vacsora után mehetsz punnyadni.”
Ezek a mondatok és variációik számtalan családban elhangzanak az ünnepek idején. Próbálják leplezni a valóságban rejlő ellentmondásokat, ellentéteket, feldolgozatlanságokat. Meg kell felelni a szeretet ünnepének – valós szeretet nélkül is. Cinkosságot lehet/kell vállalni a függővel, hogy kibírjuk a… Mit is?
Eljátsszuk, hogy mi jó család vagyunk. Eszünk-iszunk a családi, nemzeti hagyományok alapján, ajándékozunk, aztán…
Elhagyatottság, istállóbűz, hideg, félelem, bizonytalanság vette körül Jézus születését. A pásztorok és a jámbor állatok hoztak csak némi melegséget. Kíváncsiak voltak a Kisdedre, hát rácsodálkoztak, adták önmagukat. Csoda, végtelen szeretet, bensőséges jelenlét. Az ünnep lényege.
A szenvedélybeteg családokban a vágyott és sugalmazott állapotok ellentéte él, és a szenvedélybeteg, függő emberekben ez csak felerősödik az ünnepek idején. (A rendszerszemlélet az egész családra kiterjeszti az elnevezést, holott lehet, hogy csak egyetlen tagja függő.)
A szeretet ünnepe – a szeretet hiányának valósága.
Közösségi élmény – magány.
Ünneplés – visszavonulás.
Öröm – bánat.
Változás – leépülés.
„Karácsonyfrász.” Találó, elrettentő kifejezés. Decemberben, januárban emelkedik a depressziósok, az öngyilkossági kísérletet elkövetők száma, megnő a szenvedélybetegekkel foglalkozó intézmények forgalma is. Bizonytalanságaik, félelmeik, retteneteik mögött ott a sóvárgás. A szeretet és a mámor egyaránt távolodni látszik tőlük. A valóság helyett marad az alkalmi hangulatjavítás megszokott módja.
II. János Pál többször is hangoztatta, hogy a szeretet és az élet emberi értékeinek méltóságát, annak valós megélését tudjuk szembeállítani a függőségekkel. Ennek legfőbb eszközei a meghallgatás, a megértés, az elfogadás.
Próbálkozzunk. Érdemes.
