Fáradhatatlan nagymama

Érdemes röviden megismerkednünk az osztrák katolikus családegyesülettel, melyet az akkor még csak Sankt Pölten-i segédpüspök, Franz König – a későbbi bécsi érsek, bíboros – hozott létre 1953-ban. A családegyesület pártoktól független egyházi szervezet, de távolról sem politikamentes. Sőt, tanácsaival, kezdeményezéseivel segíti a tartományi és országos kormányzatot, a törvényhozást. Traudl Langfeldert, aki 1978-tól 1984-ig töltötte be a szervezet elnöki tisztét, már fiatalkorától szenvedélyesen érdekelte a politika.


 

Az immár nyolcvanesztendős Langfelder asszony a családpolitika területén kötelezte el magát. Egyik fontos kezdeményezése volt a már 1973-ban bevezetett nagymamaszolgálat, melynek keretei között ingyen vagy önkéntes tiszteletdíj ellenében kaphatnak nevelőszülős családok és a gyermeküket egyedül nevelők olyan „pótnagymamát”, aki nem csupán bébiszitter, hanem az igazi nagymamák nevelői hivatását is ellátja.
Az akadémiai fordító és hétszeres nagymama Langfelder asszony működésére visszatekintve a nagymamaszolgálatot tartja legsikeresebb és „legkedvesebb gyermekének”. Ma csupán a Bécsi főegyházmegyében évente mintegy ezer család keresi meg kérésével a szolgálatot. A kezdeményezés pedig egyre terjed, jeléül annak, milyen nagy szükség van a családok életében az igazi és „kölcsönvett” nagymamákra és az ilyen, gyakorlati szemléletű politikára.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.