„Szeresd uradat, Istenedet!” Az ember nem szereti spontánul, mintegy ösztönösen Istent, akit nem lát, akinek szeretetreméltóságát közvetlenül nem tapasztalja meg. Nem úgy vagyunk vele, mint a barátságban, a szerelemben, a kölcsönös ajándékozásban vagy a családi személyes kapcsolatokban. A filozófusok Abszolútumát, vagy a vallások Legfőbb Lényét legfeljebb imádják, félelemmel hódolnak előtte. Istent csak úgy szerethetjük, hogy ő kinyilatkoztatja magát, kinyilatkoztatja, hogy ő előbb szeretett minket örök szeretettel, és Fiában, Jézus Krisztusban gyermekeivé fogadott bennünket. És viszontszeretetünk is az ő kegyelmi ajándéka. Isten szeretete kiárad lelkünkbe a Szentlélek által (Róm 5,5), ha mi kitárulunk az ajándéknak. De még ez a kitárulás is az ő ajándéka. Istent nem lehet felülmúlni nagylelkűségben.
„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Jézus nem eltörölni jött a mózesi törvényt, hanem beteljesíteni, tökéletesebbé tenni, ahogyan a hegyi beszédben tanítja. Jézus eredetisége túl van a régi főparancs megismétlésén. „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is!” (Jn 13,34). Jézus a példakép, aki életét adta barátaiért, sőt ellenségeiért is. Erre szintén képtelenek vagyunk a saját erőnkből. Már az is nagy eredmény, ha megtartjuk az aranyszabályt – vagyis az önszeretet mércéjével mérjük a másokhoz való viszonyunkat: „Amit akartok, hogy nektek tegyenek az emberek, ti is tegyétek nekik.” (Vagy ennek negatív változata.) Jézus ennél többet kíván övéitől. Áldozatot vállalni másokért, jót gondolni és jót tenni viszonzást nem várva, megbocsátani, nem viszonozni a rosszat rosszal. Mindez már az isteni kegyelem műve bennünk. Csak a nagy szentek képesek arra, hogy – Jézus példájára – még az életüket is feláldozzák embertestvéreikért. Modern példának idézhetjük Maximilian Kolbe vagy akár Apor Vilmos hősies tanúságtételét. Legyünk szerényebbek! A mindennapi életben számos lehetőség, helyzet adódik, amikor a testvéri szeretet kis gesztusait gyakorolhatjuk. Szent Pál szeretethimnusza tanít bennünket: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal…” Hála Istennek, az egyház a mi korunkban is felmutatja nemcsak a hit, hanem a szeretet számos példaképét is. De köztünk élnek azok az oltárra nem emelt hiteles keresztények is, akiket Krisztus Szentlelke vezérel, és naponta meghozzák a szeretet gyümölcseit, amelyeket az utolsó ítéleten felmutathatnak a számon kérő Bírónak: „Éheztem, és ennem adtatok, beteg voltam, és meglátogattatok, magányos és szenvedő voltam, és meghallgattátok panaszomat, együtt örültetek velem…”
