A kereszténységben a legfontosabb küszöböt a bűn jelenti, amelyre a megváltás a válasz. A buddhizmusban a küszöb a boldogság utáni szomjúság, amelyre a megvilágosodás a válasz. A zsidóságban pedig a hűtlenség, amelyre a törvények betartása a felelet. Minden vallás megjelöli az általa leglényegesebbnek tekintett küszöböt, és egyúttal felkínálja az átlépés lehetőségét is.
Wolfhart Pannenberg protestáns teológus és filozófus Mi az ember? című művében úgy írja le az embert, mint a valósággal szemben álló lényt, aki szüntelenül a „Szemközti Valóság” felé törekszik. Az ember határtapasztalata nem bezártságáról tanúskodik, hanem arról a legbensőbb tudásáról, hogy a határon túl létezik egy valóság, amelyre irányulva és amelyhez megérkezve kiteljesedhet.
Ugyanakkor a társadalomnak és az egyénnek is szüksége van az én és a mások, a mi és az ők közötti különbségtételre. Az önazonosság kiépítésének és fenntartásának eszköze egyfelől az igazodás, másfelől viszont az elhatárolódás. Az ember nemcsak megtapasztal, hanem maga is alkot küszöböket. Amikor pedig életét külső és belső benyomásoktól ösztökélve újra és újra átgondolja, ezeknek a határhúzásoknak a helyességét és fenntarthatóságát elemzi, jó esetben nyitottan a módosításokra.
Illyés Gyula, a harmincas évek úgynevezett katolikus költőinek szigorú kritikusa már a hetvenes évtizedben egyszer ellátogatott Tihanyba. Már indulóban volt hazafelé, amikor eszébe jutott, hogy a kolostorban, az öregek otthonában lakik Mécs László, akit annak idején olyan elszántan ostorozott. Meglátogatta a halálos ágyán fekvő idős szerzetes költőt, s bár beszélni már nem tudtak egymással, Illyés Mécs kezére tette a kezét, s ott nyugtatta egy darabig. Miközben a két költő közötti alapvető szemléletkülönbség fennmaradt, az elhatárolódás veszített jelentőségéből.
A küszöb a földön vándorútját járó ember és a mennybéli istenség lakása között a legmagasabb. Sokan vannak, akik az istenség lakását puszta illúziónak vagy csalásnak bélyegzik, mások érdektelennek mutatják magukat e kérdéssel kapcsolatban. A misztikusok azonban minden korban és minden vallásban arról számolnak be, hogy a küszöböt nem ők lépték át, hanem onnan túlról érkezett a szó, a tűz, az ölelés.
