Hugo Chávez hálaadása

Nem tekinthetnénk ezt figyelemre méltó eseménynek, ha nem Hugo Chávez hálaadásáról volna szó. Az ötvenhét éves Chávez, az olajkincsben oly gazdag dél-amerikai Venezuela 1998 óta hatalmon lévő elnöke, bár fiatalkorában felmerült benne a papi hivatás gondolata, katonai és politikai tanulmányai után inkább a szocializmus híve lett, magát nemes egyszerűséggel „az oligarchiára mért csapásnak és a szegények hősének” tartja. Politikai rendszere a rossz emlékű államszocializmust tekinti példaképének abban is, hogy kezdettől fogva harcban áll a katolikus egyházzal. Attól sem riadt vissza, hogy – mint annak idején a kelet-európai „népi demokrata” elődök – szakadár katolikus „egyházat” próbáljon létrehozni politikája támogatására.

 

Nyár elején rák miatt Kubában operálták, később ott részesült kemoterápiás kezelésben. Most közölték vele, hogy meggyógyult. Ezért ment hálát adni a búcsújáró hely nyilvánosságában is Istennek.

Nem tartozom Chávez hívei közé. A kubai diagnózishoz sem tudok hozzászólni. Mégis úgy gondolom, tanulhatunk Cháveztől. Távol került ugyan a szülői ház vallásos hagyományaitól, de legalább a bajban Isten kezét kereste. Fogadalmát komolyan vette és megtartotta.

Adja meg neki és mindnyájunknak az Úr, hogy ne csak a bajban, hanem életvitelünkben is hitünk legyen az iránytűnk.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .