Jégvirág nélkül is előhívja a gyermekkor tűnőfélben lévő Móra-regényeinek emlékét. Talán Petőfinek sem kellene ma égő pipán melengetnie fagyos kezét, neki is jutna egy pohár forró puncs, grog, fűszeres forralt bor melegéből. Legszebb ünnepünk, a gyermek Jézus születésére készülve és várva érdemes talán ismerkedni más népek karácsonyával, idegen szokások, hagyományok kialakulásával is.
Elzász kétezer éves kultúrák találkozópontjában kialakult városaiban például a karácsony több mint félezer éves hagyományokra tekint vissza. A dicső történelmi múlt, a belőle fakadó öntudat és a három határ térségében korán kialakult világlátás virágpompában versengő óvárosokat, borpincéktől hemzsegő szőlőgazdaságokat, művészeti központokat, galériáktól díszes festői utcákat eredményezett. A sikeres gazdaság tükröződik a lakosság arcán, nyílt vendégszeretetében, a világszínvonalú klasszikus zenei fesztiválban, melyet olyan művészek neve fémjelzett, mint Yehudi Menuhin, Glenn Gould, Leonard Bernstein. Ez a művészeti esemény a karácsonyváró idő beköszöntője is. Mivel Colmar a gasztronómiai élvezetek városa, Mulhouse pedig világhírű oldtimer- és textilváros – múzeumában népszerű divattervezők is szívesen időznek -, az idegenforgalom is igen élénk. Hétvégén és ünnepkor – ilyen alkalom pedig számtalan akad – építészek által tervezett számítógép vezérlésű fényár veszi körül Colmart. Hangsúlyt kap a történelmi épületek építészeti szépsége és egy városi séta a fények szimfóniáját varázsolja szemünk elé.
Colmar, Habsburg Rudolf (1278) első szabad császári városa, francia Elzász szuverén tanácsának fővárosa (1679) – amely Matthias Grünewald Isenheimi szárnyas oltárának (1510), Martin Schongauer (1473) templomainak, a New York-i szabadságszobor szülőatyjának, Frédéric Bartholdi szobrászművésznek adott otthont – ezekben a hetekben fenyőillattól dús. Reunion szigetéről származó friss fahéjjal ízesített forró vörösbor párája egészíti ki vendéghívogatón. Fabódék egész falva simul a dominikánus templom falához; szinte minden girbegurba óvárosi utca egy-egy önálló karácsonyi piac. A bódék között kivilágított fenyőfák, feldíszített örökzöldek. A gerendás, színes falú, középkori házakat (némelyik mindössze három-négy méter széles) hatalmába keríti a piros Mikulások hada. Apró villanykörtékkel kivilágított girlandokon, csillagokon úgy kúsznak a házfalakra, mint a tűzoltók magasba nyúló létráikon. A lakóházak ablakaiban gyertyák, virágcsokrok jelzik, hogy az ünnep nem marad a falakon kívül. Az egyik karácsonyi bódé a hagyományos elzászi konyha ínyencségeit kínálja, a másik a fafaragás karácsonyi díszeit, a harmadik apró antik csecsebecséket. Ismét máshol az üvegfúvómesterek festett gömbjei lógnak tarka szalagokon. Nincs giccs, ezzel szemben egész állatkert színes plüssállatokból, játékhadsereg apró faragott katonákból és manézs cirkuszi mutatványosokból – ugyancsak faragott minikivitelben. Gyermekkezekhez illő betlehemi figurák és ember nagyságú faragványokból felállított betlehem, díszgyertyás standok, a varrás-hímzés tájegységre jellemző asztalneműjével. Az óváros csatorna parti Kis-Velencéjében színes fabódék várják az aprónépet társasjátékkal, karácsonyi mesével, zenés-rajzos foglalkozással. Mintha a zenei aláfestés is meg lenne tervezve, akárcsak a kivilágítás: karácsonyi dalok, szolid szórakoztató zene ösztönzi a vásárlás hangulatát: ami itt kevésbé a javak gyűjtését, inkább a figyelmes meglepetést célozza.
Mulhouse főterének karácsonyát ezúttal a Magyar Népművész Szövetség bőrös-, textilfestő-, csipkeverő- és faragómestereinek karácsonyi trikolór színben pompázó bódéi teszik változatossá. A Békés megyei hímzők ingei, blúzai – akárcsak a csabai és gyulai kolbász, szalámi, a házikészítésű pálinkafélék és tokaji borok illata – kíváncsiságot keltenek a hagyományos francia sajt-péksütemény-sültgesztenye- mézes sütemény választék mellett. A pompás dekorációk, melyekben az erdő sokféle fenyőágának, Mulhouse hagyományos francia, kínai, indiai textilmotívumokkal díszített kelméinek együttese csokorrá, fonott girlanddá fűződik, fokozva az ünnep mágikus hatását.
Felső-Elzász írásos dokumentációja szerint az első fenyőfát 1521-ben állították karácsonyi célra. A középkorban az ostyával, piros almával díszített erdei vendég a kórustérben foglalt helyet. A XVI. században rózsával és papírdíszekkel öltöztették. Valamivel későbbi időkből származik az ánizskenyér és a marcipándísz. A XIX. századot a csokoládéfigurák jellemezték, a diós-mézes aprósütemények és a gyertyadíszek. Elzászban különös jelentőséget tulajdonítanak nemcsak a karácsonyi recepteknek, hanem a tálalásnak is, így nagy hagyománya van a színes cserépedényeknek, üvegeknek, karácsonyi szőtteseknek. A sokféle mézes sütemény mellett nagy keletje van az ánizsos aprósütemények, mézes, diós, kókuszos pereckék és a mikulásesti vajassüteményből készített, lovast ábrázoló süteménynek is. A karácsony csillogó titokzatossága legendáktól terhes: szenteste fehérbe öltözött leányka jelenik meg négy gyertyát tartó fenyőkoszorúval fején, és a jó gyerekeknek almát, babát, édességeket osztogat. A félelmetes Hans Trapp – a középkor rettegett földesura (a Mikulás és a gyermek Jézus elmaradhatatlan kísérője) – viszont a rossz gyerekeket veszi kezelésbe. Az adventezés itt már Szent Katalin napjával megkezdődik, és megünneplik a fény ünnepét (december 13.) és a téli napfordulót (21.), Ádámot és Évát (24.) Szent István vártanút (26.) és János apostolt (27.), valamint aprószentek ünnepét (28.), amelyet itt az „ártatlan gyermek napjának” is neveznek.
