Zsuzsa néni babája

Az idén márciusban, nyolcvankilenc éves korában
elhunyt Szőnyi Zsuzsának ugyan nem veszett el a babája, mert az otthoni
gyűjteményében megvolt, de a kutatók, érdeklődők számára csak most vált
hozzáférhetővé. A mellékelt fényképen Szőnyi Zsuzsa ácsorog egy babával a
kezében zebegényi házuk verandája előtt 1927-ben. Hároméves lehetett akkor.

Erdőháti Orsolya, a Ferenczy Múzeum múzeumpedagógusa
kutatásai alapján tudhatjuk, hogy a baba neve: Mama Katzenjammer, típusa
karakterbaba. A híres Margarete Steiff által alapított Steiff-cég gyártotta
1905-ben, ezek voltak az első babáik, előtte állatfigurákat készítettek.


A Steiff-cég talán legnépszerűbb karakterbaba-sorozata a
Mama Katzenjammer mellett Missus és a Kapitány volt. Az ötletadó képregény, a
Katzenjammer gyerekek figurái inspirálták a tervezőt. A képregényt Rudolph
Dirks publikálta a The Sunday című napilapban, 1897-ben. Ezt tartják a világ
első képregényének. Népszerűsége abból adódott, hogy a benne szereplő két
rosszcsont gyerek mindenféle csínytevést követett el, aminek általában elfenekelés
lett a vége. Zsuzsa néni babája a vehemens és nagyhangú mamát formázta meg.

Szőnyi Zsuzsa végakarata szerint Szőnyi István és Triznya
Mátyás képeiből álló gyűjteménye, számtalan dokumentummal és fényképpel a
zebegényi múzeumot gyarapítja. A teljes anyagból októberben nyílt időszaki
kiállítás, Szőnyi István születésének százhuszadik és Szőnyi Zsuzsa
születésének kilencvenedik évfordulója tiszteletére. Képeket, fotókat,
dokumentumokat és személyes tárgyakat is láthat az odalátogató közönség.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .