Zarándoklat Brenner János szolgálati helyére

 

Balogunyom település híven őrzi a mártír pap emlékét: a Mindenszentek-templom tornyában egy háromszáznyolcvan kilogrammos emlékharang, a sekrestye bejáratánál pedig egy bronz dombormű emlékeztet Brenner János vértanúságára.
A Brenner-emlékévhez kapcsolódó zarándoklat jelentkezői közül tizenhárman kerékpárral vágtak neki a csaknem ötven kilométeres távnak. A program a rábakethelyi Mindenszentek-templomban kezdődött, ahol egy rövid ismertető után az Úrangyala imádsággal adtak hálát a zarándokok.
Útjuk ezt követően a zsidai Jó Pásztor-kápolnához vezetett, ahol szentmisén vettek részt. Rátkai László plébános homíliájában arról a Brenner Jánosról beszélt, akit személyesen is ismert, aki tisztelte, szerette az embereket, és jó példával járt a fiatalok előtt. Hangsúlyozta: a mi életünkben is vannak megpróbáltatások, előfordulhatnak nézeteltérések a családon és a közösségen belül, mégis mindig arra gondoljunk: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). Az egyetemes könyörgésekben új papi és szerzetesi hivatásokért, Brenner János boldoggá avatásáért és a családokért imádkoztak.
A délután folyamán rendhagyó történelemóra következett. A kommunista diktatúrával, az üldöztetést elszenvedett papsággal, Brenner János életével és kultuszával ismerkedhettek meg a zarándokok. A napot a kápolnában az emlékezés koszorújának elhelyezésével, valamint – Brenner János utolsó útját végigjárva – keresztúttal és mécses meggyújtásával, imádsággal és énekekkel zárták.
Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. Papként  minden áldozatra készen állt a hívekért. Különösen rajongott a gyermekekért és az ifjúságért. Tisztelte, szerette az embereket, nem volt személyválogató. Mindezeket a kommunista hatalom rossz szemmel nézte, főként azt, hogy a fiatalokkal is foglalkozott.
Mindmáig nem lehet pontosan tudni, mi történt azon az 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjelen. Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember zörgetett be a plébániára azzal, hogy súlyos beteg nagybátyját kellene ellátni a szentségekkel. Brenner János átment a templomba, nyakába akasztotta a betegellátó tarsolyát, amelyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztülvezető koromsötét gyalogúton elindult Zsida felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza közelében kapták el. Nyakában az Oltáriszentséggel, harminckét késszúrással megölték.

Forrás és fotó: Brennerjanos.hu

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .