Világosság mindenkinek

Elsősorban azok igényelhetnek támogatást, akiknek nagyobb hátralékuk van, kikapcsolási értesítőt kaptak, vagy esetleg már ki is kapcsolták őket a szolgáltatásból. Azok számára szintén segítség lehet a támogatás, akiknek hónapról hónapra nehézséget okoz, hogy időben kiegyenlítsék az áramszámlát. Az előre fizetős mérővel rendelkező fogyasztók pedig pályázhatnak a mérőfelszerelés előtt felhalmozott hátralék rendezésére. Újdonság, hogy idén azok a fogyatékkal élők is kaphatnak támogatást, akiket betegségük miatt nem kapcsolhat ki a szolgáltató, ha hátralékot halmoztak fel.


A program kedvezményezettjeinek legalább ötvenszázalékos önrészt kell vállalniuk hátralékuk rendezésében, erre azonban részletfizetési lehetőséget is kapnak. Pályázni a szeretetszolgálat honlapján (www.halozat.maltai.hu) és családsegítőkön keresztül lehet. „Célunk, hogy ne fordulhasson elő, hogy ne tudják felkapcsolni a villanyt, ha a gyerek otthon leckét írna” – mondta el Győri-Dani Lajos, a Málta ügyvezető alelnöke. AZ EDF DÉMÁSZ vezérigazgatója, Jean-Noel Reimesinger hozzátette: a végső cél, hogy ezek az emberek később támogatás nélkül is tudják fizetni a számláikat, tudatosabb fogyasztókká váljanak, ezért a programban életvezetési tanácsokat is kapnak.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .