Vatikán

A Szentszék idén több alkalommal világosan közölte a kínai hatóságokkal, hogy ellenzi Guo Jincai püspökké szentelését. Ám a hatóságok elhatározták, hogy egyoldalúan, a tiszteletteljes kapcsolatok kárára cselekednek, amelyeket nagy fáradozással teremtettek meg a Szentszékkel és a katolikus egyházzal. Az a szándék, hogy a hatóságok a püspökök fölé helyezzék magukat, és vezessék az egyházi közösség életét, nem felel meg a katolikus tanításnak, sérti a pápát, a kínai részegyházat és az egyetemes egyházat, és még bonyolultabbá teszi a kínai lelkipásztori nehézségeket. A Szentszék ismételten megerősíti készségét, hogy párbeszédet folytasson a kínai hatóságokkal a nehézségek leküzdésére és a kapcsolatok normalizálására.

 

A NemzetköziTeológiai Bizottság plenáris ülése

November 29-től december 3-ig tartotta plenáris ülését a William Levada bíboros által vezetett Nemzetközi Teológiai Bizottság a Vatikánban. A teológusok tanácskozását Charles Morerod OP, a testület főtitkára vezette. Az ülésen részt vett a bizottság magyar tagja, Ivancsó István, a nyíregyházi Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola teológiatanára. A bizottság három jelentős témával foglalkozott: a teológia statútumával a XXI. század számára, az egyistenhit kérdésével a három monoteista vallás összefüggésében, végül az egyház társadalmi tanításának elhelyezésével a keresztény tanítás egészében.

 

A meg nem született élet védelméről

XVI. Benedek november 27-én a Szent Péter-bazilikában a Pápai Család Tanács által rendezett imatalálkozó keretében vesperás imát vezetett. Ezen újból hangsúlyozta a magzati élet védelmének szükségességét, hangsúlyozva, hogy a magzat „új emberi lény, személy”. (KAP)

 

Dél-tiroli karácsonyfa a Szent Péter téren

A Brixen melletti Lüsen egyik gazdájának ajándéka az a harmincméteres fenyő, amely idén a Szent Péter téren a pápa karácsonyfája lesz. Vele együtt negyven kisebb fa érkezik a vatikáni épületek és termek számára. A hatalmas fenyőt december 3-án állították fel, égőit december 17-én Karl Golser megyés püspök és Durnwalder tartományi vezető fogja meggyújtani. (KAP)