Veszélyben a szólásszabadság

A büntetőjogi kódex a továbbiakban büntethető diszkriminációnak tekint minden olyan megnyilvánulást, amely a nemi identitás és a nem kifejezése ellen irányul.
Az intézkedés célja, hogy jogilag védje a gyűlöletcsoportok propagandájától azokat, akik nemi identitásuk miatt eltérnek a többségtől, így például a transzszexuálisokat. „Az Egyház minden emberre úgy tekint, hogy az Istentől, Teremtőnktől kapott és önmagából fakadó méltósággal rendelkezik, bármilyen módon határozza is meg magát, és bármilyen életstílust is választ.” Ebből következően igaz­ságtalannak tartja „a diszkrimináció és az erőszak minden formáját, amely a személy, a közösség vagy emberek kategóriája ellen irányul”. A kanadai püspöki konferencia ilyen értelemben egyetért a diszkriminációellenes törvény céljával.
„Ennek ellenére a katolikusok nem támogathatnak bizonyos alapelveket, amelyek a törvény hétterében állnak, és amelyeket a mai társadalom széles körben elfogad” – hangsúlyozzák a főpásztorok. A legsúlyosabb ezek közül az, amely azt állítja, hogy a nem elválasztható a biológiai szexualitástól, illetve az egyén döntésére van bízva. A modern genderelmélet e központi alapelve szemben áll a természetjoggal és a keresztény kinyilatkoztatással, ezért Ferenc pápa és XVI. Benedek is nyíltan elítéli. Ahogyan a Teremtés könyvében (Ter 1,26–27) is olvashatjuk, Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. A Katolikus Egyház Katekizmusa pedig kijelenti: minden férfinak és nőnek feladata, hogy felismerje és elfogadja szexuális identitását, amely magában foglalja a fizikai, a morális és a spirituális különbségeket és az egymást kiegészítő jegyeket, amelyek hatással vannak a személy valamennyi aspektusára, teste és lelke egységében.
A kanadai püspökök határozott aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a törvény súlyos következményekkel járhat a szólás-, a gyülekezési és a vallásszabadságra nézve. Arra buzdítják a katolikusokat és minden jóakaratú embert, hogy védelmezzék e szabadságjogokat és azokat az emberi méltóságra vonatkozó koncepciókat, amelyeken ezek alapulnak.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .