Vértanúk tanúit keressük

 

Milyen lépések következnek most? Erdő Péter bíboros felterjesztéssel fordul a Szentté avatási Ügyek Kongregációjához, amelyben a szentszéki hivatal engedélyét kéri az egyházmegyei eljárás megkezdéséhez. Ezután történik a bíróság kinevezése és egy történészbizottság felállítása. E testületek vezetik az ügy egyházmegyei szakaszát. – Ez az egyik legfontosabb része a boldoggá avatási pernek, gyakorlatilag az alapvetés, amikor a bíróság elé idézik a tanúkat, a történész szakértők pedig elkészítik a kortörténeti tanulmányaikat – tájékoztatta a Ferences Sajtóközpontot Kálmán Peregrin ferences egyháztörténész.

Valamennyi boldoggá avatandó ügyében vannak tanúk, de továbbiak jelentkezését várják, mert a vértanúság és az életszentség tényének minél több információn alapuló alátámasztására van szükség. Így például az újvidéki vértanúk esetében nemcsak olyanok jelentkezését várják, akik a gyilkosságoknál jelen voltak, hanem olyanokét is, akik esetleg szüleiktől, ismerőseiktől hallottak arra vonatkozóan, hogy Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf atyák hogyan végezték lelkipásztori munkájukat, milyen erényeket gyakoroltak hősies fokon. Mi jellemezte papi és hitvalló életüket? Hiszen a vértanúság nem csupán egy konkrét eseményben valósul meg, hanem az egyház hite szerint egy egész élet eredménye.

Lukács Pelbárt ügyében, aki a finn-karéliai lágerben halt meg, a büntetőtáborra vonatkozóan még nem sikerült tanút találni. Fontos lenne, hogy aki ott volt vele, vagy aki rokona-ismerőse-sorstársa volt Pelbárt atyának, és őriz emléket róla, jelentkezzék. Hajnal Zénó atya esetében a gyékényesi és a nagyatádi, Kiss Szaléz esetében gyöngyösi jelentkezőket várnak. Kriszten Rafael és Károlyi Bernát atyák a gyűjtőfogházban és a váci börtönben töltötték utolsó éveiket. Jó lenne, ha mindkettőjük környezetéből jelentkeznének személyes vagy közvetett tanúk. Mindketten a zsidók mentésében is érdemeket szereztek, életüket kockáztatták értük.

A jelentkezéseket a ferences tartományfőnökségen (1024 Budapest, Margit krt. 23.), a 06 1 212 5628-as telefonon vagy a mátraverebély-szentkút rendház telefonján, a 06 32 471 559-es számon, illetve a szentkut@ferencesek.hu címen várják.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .