Védekezés helyett családtervezés

A budai ferencesek hittantermében november 6-án Déri Éva biológussal együtt tartottak előadást. Éva azzal kezdte: mivel a csúnya szavak legtöbbje a szexualitással kapcsolatos, ezért a gyerek gyakran azt hiszi, hogy maga a szex is valami undorító dolog. Azt érzi, erre nem is akar felnőni. Különös felelőssége van ezért minden felnőttnek – így a hitoktatónak is –, aki erről a témáról beszélgethet a gyerekekkel. Ma a legtöbb szülő nem tud igazi mintát adni a tiszta szerelemről, a tájékoztatást sokszor áthárítja az iskolára. Az „iskolai felvilágosítás” inkább csak a biológiáról és a védekezésről szól, és néha kínos, mert nincs igazán jó szókincs a szexualitással kapcsolatos dolgokra – hallhattuk Évától. Az előadó elmondta: elképesztő felvilágosító irodalom van forgalomban a könyvesboltokban. Mint mondta: érdemes utánanéznünk, hogyan ismertetik meg ezek a fiatalokat a szexualitással kapcsolatos dolgokkal, az önkielégítéssel. Ezzel szemben Éva a szexualitást egy gyertyához hasonlította, melyet ha kitesszük a tartóra, világít és fényt ad, de ha nem vigyázunk rá, akkor tűzvész lehet belőle. Ezért nem mindegy, hogyan bánunk vele. De úgy is tekinthetünk rá, mint egy növényre, amelynek van gyökere, szára és virágja: ha elválasztjuk a virágot a gyökértől, hamar elhervad, de ha a gyökéren marad, sokáig él. A szexualitás táptalaja a házasság! Ágnes elmondta, meg kell adni az esélyt a felnövekvő nemzedéknek, hogy megértsék, Isten férfinak és nőnek teremtette az embert – fontos ezt hangsúlyozni, mert ma már sajnos sok esetben ez sem egyértelmű. A fiatalok egy része azzal sincs tisztában, hogy a fogamzással egy emberi élet kezdődik. Egy nőgyógyász cikkéből idézett, aki azt mondta a fiatal lányokról: „Fogamzásgátlót szednek, de azt sem tudják, hogyan lehet teherbe esni. Azt sem tudják sokan, hogy az óvszer sem teljesen biztonságos Ez a tudatlanság is hozzájárul az abortuszok nagy számához.” A világban az emberek a termékenységet nem értékként kezelik – folytatta Nagy Ágnes. – „Védekeznek”, mint valami ártalommal szemben, pedig a gyermek ajándék, és a szexualitás az egyik legszebb dolog lehet az életben. A családtervezés definícióját megfogalmazva az előadók vallják: ennek során férj és feleség felelősséggel próbál dönteni arról – házasságukban Isten szándékát keresve –, hogy a gyermekek mikor és milyen időközönként érkezzenek. Éppen ezért tudásukat és közel húszéves saját tapasztalataikat felhasználva tanítják a szakemberek a tüneti-hőmérőzéses természetes családtervezési módszert. „Fontos, hogy a házastársam elfogadjon úgy, ahogy vagyok, a termékenységemmel együtt, és így tervezzük a közös családi életünket” – hallhattuk az előadáson.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .