Vatikán

A központ két munkatársa kidolgozott egy kánonjogi és teológiai dokumentumot, amelyet most szeretnének eljuttatni a világ minden pontjára a kiskorúak védelmének előmozdítására. A pápa már a május 5-i Mária-imádság alkalmával arra kérte Hans Zollnert, hogy folytassák a gyermekek érdekében végzett munkájukat. A jezsuita atya elmondta, hogy négy hónappal ezelőtt adták át Benedek pápának annak az értekezletnek az iratait, amelyet még 2012 februárjában tartottak a Gergely-egyetemen. Erre a nemzetközi tanácskozásra meghívták a világ valamennyi püspöki konferenciájának képviselőit, és arról tárgyaltak, hogy miként lehet megelőzni a kiskorúak ellen elkövetett visszaéléseket. (A tanácskozás előadásainak anyaga magyarul is megjelent A gyógyulás és megújulás felé című kötetben.) (VR)

„A teremtett világ megőrzése mindannyiunk feladata’

Az ENSZ javaslatára Ferenc pápa a június 5-i általános fogadáson mondott katekézisét a környezet világnapjának szentelte. Utalt a Bibliában kinyilatkoztatott isteni rendelésre: „Műveljétek és őrizzétek” a földet! (Ter 2,15). A teremtett világ megőrzését Isten nemcsak a történelem kezdetére adta feladatul, hanem tervének részeként mindannyiunkra bízta. Mi azonban visszaélünk ezzel a megbízatással, amikor kizsákmányoljuk, uraljuk és birtokoljuk a földet, ahelyett, hogy csodálkozással szemlélnénk. A művelés és a megőrzés nemcsak az ember és a teremtett világ közötti kapcsolatra vonatkozik, hanem az emberek egymás közötti viszonyára is – fogalmazott beszédében a szentatya. (VR)


Ferenc pápa találkozott Justin Welby anglikán prímással

Rövid, de fontos látogatást tett a Vatikánba június 14-én Justin Welby, az új canterburyi érsek (képünkön). A pápai audienciára azért került sor, mert az anglikán egyházfő március 19-én nem tudott részt venni a Ferenc pápa péteri szolgálatának megkezdésének alkalmából bemutatott szentmisén, ugyanis két nappal később iktatták be új tisztségébe Canterburyben. (VR)

Kilencvenhat spanyol vértanú elismerése

Ferenc pápa június 4-én a hit vértanújának ismert el kilencvenhat papot, szerzetest és világi hívőt, akiket a hit elleni gyűlölet miatt gyilkoltak meg a spanyol polgárháborúban (1936–1939). A boldoggáavatási dekrétum közülük név szerint említi Abel Ángel Palazuelos Maruri bencés szerzetest, Juan Vilaregut Ferrer sarutlan kármelitát, Pablo Segala Solé papot és Aurelia Clementia Arambarri Fuente nővért. A spanyol polgárháború nyolcszázötven vértanúját

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .