Ültessünk fát Ferenc pápának!

Tudnivalók a szentmiséről

Oláh Zoltán, a sajtóbizottság elnöke ismertette a liturgikus programokkal kapcsolatos újdonságokat. Ferenc pápa latin nyelven celebrálja a szentmisét a nyeregben, a válaszok és az énekek azonban magyarul hangzanak majd el. A szentmisén felhangzik a pápai himnusz, és a végén a magyar Himnusz is. Az olvasmányokat magyarul és románul olvassák fel, a hívek könyörgésének nyelve a magyar, a román és a német lesz. Oláh Zoltán arról az örömteli hírről is beszámolt, hogy a vatikáni liturgikus bizottság jóváhagyásával nem csak kivetítőn lesz követhető a Szentatya homíliájának fordítása (amint ez a pápai szentmiséken lenni szokott). Csíksomlyó az egyetlen helyszín, ahol magyar és román szinkrontolmácsolás is lesz. A szervezők becslése szerint emiatt körülbelül húsz perccel tovább tart majd a szertartás.

A szektorok beosztása

Csont Ede, a koordinációs csoport tagja a szektorok kialakítását ismertette. Három színnel (fehér, sárga, piros) jelölik a szektorokat. A fehér és a sárga jelzésűek vannak a legközelebb a Hármashalom-oltárhoz, ezek esetében fokozott biztonsági intézkedéseket alkalmaznak. A sárga szektorokban kapnak helyet az erdélyi hívek és a csángó magyarok is. A kissé távolabb eső, piros jelzésű szektorokban a magyarországi hívek, valamint a háromszékiek foglalnak majd helyet. A 110 ezer regisztrált személyt ezekben a szektorokban helyezik el. Oldalt külön piros szektorokat is kialakítottak azok számára, akik nem regisztráltak; így további mintegy 60 ezer ember számára biztosítanak helyet a nyeregben.

Belépőjegyek

Bodó Márta sajtóbizottsági tag a belépőjegyekről és kiosztásuk módjáról beszélt. Sokak érdeklődésére elmondta, hogy eddig még senki nem kapott belépőt. Az egyénileg, illetve családtagjaikkal közösen regisztrálóknak május 15. és 20. között küldik ki az elektronikus jegyeket a regisztráció alkalmával megadott e-mail-címre. Bodó Márta hangsúlyozta, figyelni kell a Spam mappát is, mert előfordulhat, hogy a levelezőrendszer kiszűri és a kéretlen üzenetek közé helyezi ezeket a leveleket. Az elektronikus jegykiadásról értesítést tesznek közzé a pontifex.ro oldalon is. A nyomtatott csoportos jegyek is ugyanebben az időben készülnek el, és a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén a főesperesi központokba szállítják ki őket. A többi egyházmegye esetében (Temesvár, Nagyvárad és Szatmár) a püspökségekre kerülnek a jegyek, onnan kell majd elvinniük a plébánosoknak, illetve a csoportvezetőknek. A magyarországi jegyeket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságára szállítják.

Ajándékok Ferenc pápának

Bodó Márta arról is beszámolt, hogy a Csíki Közbirtokosságok Szövetsége, amely a Csíki-medence közbirtokosságainak és erdőtársulásainak legnagyobb részét tömörítő egyesület, a 2019. évi erdősítési programját Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának tiszteletére ajánlja fel. Szimbolikus ajándék lesz ez a természet iránti felelősségre és a felelős gazdálkodásra intő Szentatyának. A közbirtokosságok szövetsége idén 122 hektár területet erdősített, összesen 646 ezer facsemetét ültetve el.
Ferenc pápa számos megszólalásában, illetve a Laudato si’ kezdetű enciklikájában is hangsúlyozta, milyen fontos „az emberiség és környezete közötti szövetségre” nevelés.
Mindazon további közbirtokosságok, szervezetek, plébániák és más közösségek, illetve egyének, amelyek/akik szeretnének hasonló felajánlást tenni, bekapcsolódhatnak az ajándékozásba. Részletekért az ajandekfa@pontifex.ro e-mail-címen léphetnek kapcsolatba az illetékesekkel.
A szervezők nevében Oláh Zoltán felhívást intézett a plébánosokhoz és a hívekhez, arra kérve őket, hogy még a pápalátogatás előtt minden katolikus közösség ültessen el egy fenyőfát egyházi területen, a templom, a plébánia udvarán vagy más erre alkalmas helyen. Tegyék ezt Ferenc pápa teremtésvédelmi tanításának fényében. A papok egy vasárnapi szentmise után egy rövid beszéddel vagy az enciklika egy-két gondolatának felolvasásával buzdítsák a faültetésre összegyűlt híveket, hogy legyenek kíméletesebbek a teremtett világgal. A közösen elültetett fenyőfa emlékeztessen mindenkit Ferenc pápa látogatására és tanítására.
A szervezők szívesen fogadnak minden olyan kezdeményezést, amit a közösségek ajándékként és megújulásuk jeleként szeretnének felajánlani Róma püspökének. Alkalmas lehet erre például az idősek meglátogatása, a rászoruló családok megajándékozása, a szegény gyermekek felkarolása. Számos szép kezdeményezés született már, például rajz- és verspályázatok és sok más egyéb. A szervezők valamennyi felajánlást számontartják, és arra kérik az ajándékozókat, hogy kezdeményezéseikről készítsenek dokumentációt: egy rövid leírást és néhány fényképet. Ezeket összegyűjtik, és eljuttatják Ferenc pápának. A beszámolókat és a képeket is az ajandekfa @pontifex.ro címre várják.

Önkéntesség és himnusz

Péter György, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogyan készül a segélyszervezet Ferenc pápa látogatására. Rédai Botond sajtóbizottsági tag elmondása szerint már hatszáz önkéntest toboroztak, akiknek több helyszínen tartanak eligazítást. Május 4-én Csíkszeredában megtartották a Resurrexit elnevezésű találkozót is, amelyen az ifjúsági zenecsoportok bemutatták a csíksomlyói pápalátogatásra írt himnuszt.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .