Újévi fogadást rendeztek a veszprémi Pannon Egyetemen

Az idei ünnepségen bejelentették, hogy az elmúlt esztendő végén Veszprém elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet, amelyet 2023-ban viselhet majd. „Hatalmas erőfeszítésre, kitartásra és hitre lesz szükség ahhoz, hogy meg­valósíthassuk ezt a programot, de együtt sikerülni fog” – hangzott el a köszöntőben.
Az elnyert címhez ünnepi beszéde elején gratulált Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát is. Újévi beszédében a hatalomról és a tekintélyről szólva a következőket mondta: Szent Benedek VI. századi regulájának gondolatai ma is inspirálók és iránymutatást adnak. Olvashatunk benne arról a hatalomról, amely távolságtartó, amelyben jelen van a félelem. A tekintélyes embert ezzel szemben elfogadják és értékelik; ő emberi és erkölcsi értéket testesít meg, segít másoknak, a rábízottak javát keresi. Vezetőt, apátot az életmódja alapján válasszunk, tanácsolja a regula, s így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Amikor tehát valaki az apát nevét elvállalja, annak kettős tanítással kell vezetnie tanítványait: azaz mind­azt, ami jó és szent, inkább tetteivel mutassa meg, mint szóval: úgyhogy fogékony lelkű tanítványainak szóval adja elő az Úr parancsait, a keményszívűeknek és együgyűbbeknek pedig tetteivel mutassa az isteni törvényeket.”
A monostor vezetője nem mondhat le a kitűzött célokról, ugyanakkor szüksége van rugalmasságra. Figyelembe kell vennie a testvérek meglátásait, s emellett nem nélkülözheti a nagyvonalúságot, az okosságot. Tisztelnie kell a másik embert, és elfogadnia, s különösen oda kell figyelnie a fiatalokra – folytatta beszédét Várszegi Asztrik. Végül arra biztatott, hogy hallgassunk a bensőnkre, hiszen „a Lélek ott fú, ahol akar”. A Lélek szabaddá tesz, és segít bennünket az év során, a mindennapokban.
A fogadáson a Mendelssohn Kamarazenekar zenészeiből alakult vonósnégyes adott ünnepi műsort, majd a színpadon közös koccintással kívánt boldog új évet Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Várszegi Asztrik, Gelencsér András, az egyetem rektora és Kovács Gyula, az intézmény kancellárja.
A város és az egyetem által közösen rendezett újévköszöntő ünnepség több évtizedes hagyomány Veszprémben. Az eseményen minden évben részt vesznek a helyi vezetők, a gazdasági és a kulturális élet szereplői, valamint az egyházak képviselői, köztük Márfi Gyula érsek és a helyi papság.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..