„Új kezdettel induljatok tovább!”

Fotó: Fábián

 

Migazzi Kristóf bécsi érsek 246 évvel ezelőtt szentelte fel a váci székesegyházat. Ennek emlékezetére mutatott be szentmisét Beer Miklós megyéspüspök Varga Lajos segédpüspökkel, a székesegyházi kanonokokkal, több pap testvérével, diakónusaival és az egyházmegye valamennyi papnövendékével együtt, augusztus 18-án.
A templom falaira rögzített apostolgyertyák fénye már a mise kezdete előtt világított – ezek azokat a helyeket jelzik, ahol Migazzi bíboros 1772-ben krizmával kente meg a templomot a felszentelési szertartás során. E gyertyák lángja hirdeti, hogy szent a hely. A templomot a mennybe felvett Boldogságos Szűz Mária és Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelték.
A főpásztor a mise kezdetén hálát adott az Úrnak a székesegyházért, amelyet drága, szép örökségünknek nevezett, majd kérte Szűz Mária és Szent Mihály égi közbenjárását a Jóisten megbocsátó kegyelméért és az egyházmegye minden hívéért.
Szentbeszédében arról elmélkedett, hogy a templom olyan hely, ahol az Úristennel és egymással is találkozunk, ahol minden alkalommal személyes ajándékban részesülünk, és egymás hitéből gazdagodunk. Minden templom a töltekező találkozás szent helye. „Valahányszor az Eucharisztiát ünnepeljük itt a templomban, legyünk tudatában annak, hogy ez egy új kezdet, amely erőt ad, hogy az Úristen templomát, az Egyházat a krisztusi alapra tudjuk építeni. Szent Péter szavai szerint élő kövekből építjük e templomot” – mondta a főpásztor.
A megyéspüspök az összetartozás fontosságáról is beszélt, hangsúlyozva, hogy a hívek az egyházmegye főtemplomában az egész egyházmegyét képviselik jelenlétükkel. Majd megemlékezett a templomot építtető és megújító püspökökről, azokról az emberekről, akik két kezük munkájával járultak hozzá a falak felépítéséhez, és az adományozókról, akik anyagilag segítették a munkálatokat. Nem utolsósorban pedig említést tett mindazokról a hívőkről, akik nemzedékeken keresztül imádkoztak e templom falai között, s így örökítették ránk ezt a szent helyet.
Beszéde végén Beer Miklós arra hívta fel a jelenlévőket, a Szűzanyával, Szent Mihállyal és az összes magyar szenttel együtt kérjék a Szentlelket, hogy a templom mindenki számára a töltekező találkozás helye és az új remény kezdete lehessen.
A szentmise végén, a püspöki áldás előtt a főpásztor megköszönte a résztvevők jelenlétét, és ezekkel a szavakkal bocsátotta el a híveket: „Vigyétek magatokkal ennek a templomnak az örömét, lelkiségét, üzenetét, és egy új kezdettel a szívetekben induljatok tovább!”

Bölönyi Gabriella Váci Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .