Tiszta lappal indulnak

Fotó: Kissimon István

 
Nincs bájosabb a tanévnyitón, mint a kis elsősök ártatlan tekintete, és nincs érdekesebb, mint látni, hogy szinte érett fiatalemberekké lettek a tegnapi kisiskolások. A gyerekekben a viszontlátás öröme még elfedi az iskolai év buktatóit, s az ünneplőbe öltözött tanárok talán ki sem merik mondani, amit ferences fizikatanárom, Halmai Vilmos atya fogalmazott meg egyszer egy augusztus végi napon: „Úgy hiányoznak már a gyerekek, olyan üres nélkülük ez a ház!” Bennünk, szülőkben pedig ilyenkor még nem tudatosul, hogy mostantól a tanévzáróig folyamatosan rajta kell tartanunk a szemünket a gyermekeink tanulmányain és az iskola elvárásain. A tanévnyitón még csak fehér blúz, frissen kifestett iskola, új könyvek és tiszta lapok vannak, s a remény és az indulás lendülete.
Új katolikus iskolák alakulnak Magyarországon telve bizakodással és várakozással, olyan pedagógusokkal, akik korábban állami intézményekben tanítottak, és gyerekekkel, akiknek alkalmazkodniuk kell az iskolához vagy a megváltozott körülményekhez. Akadnak olyan intézmények is, ahol a nyáron az örömök mellett a gondok is megsokasodtak, például vihar rongálta meg az épületet, s így kell nekiindulni az új tanévnek. Országunk belső problémái mellett a családi gondok is szaporodhattak a nyáron. Az iskolakezdés és a tanév költségei pedig az igénybe vehető támogatások ellenére is megterhelik a szegényebbeket. Tehát tiszta lappal, de nem egyformán indulunk neki ennek a tanévnek. A közös cél azonban mindannyiunkat összeköt: a gyermekekért tesszük a dolgunkat, hogy a jövő nemzedék minél többet megismerjen a teremtett világ szépségéből, titkaiból és törvényeiből. A Jóisten nevében kezdjünk neki az új tanévnek!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .